„A gázszolgáltató egyoldalúan felmondta a szerződésünk. Az eddigi 250-300 ezer forintos gázszámlánk mostantól kb. 2 300 000 forint lesz” – írta a Facebookon a Pizza Monkey szegedi étterme. „Több mint hatvan kollégánkkal reméljük a legjobbakat. Kitartást Mindenkinek, nehéz időszak lesz! De Mi mindig Veletek voltunk, vagyunk és leszünk” – tették hozzá.
Egyre több kisvállalkozás jelenti be, hogy nem tud tovább működni a megugró energiárak miatt. A rezsicsökkentés ugyanis a vállalkozásokra, önkormányzatokra már egyáltalán nem érvényes, a lakosságra is csak részben. A fogyasztók a napokban kapják meg az első számlákat az új díjszabásról.
Az energiaárak ugrásszerű emelkedése a miskolci vendéglátósokat is nehéz helyzetbe hozza. Csütörtökön a Happy Sushi facebook oldalán, egy szűkszavú bejegyzésben közölte, hogy bezárnak.
"Kedves Vendégeink! A mai naptól zárva tartunk. Igen, amiatt. Öröm volt Veletek, köszönünk mindent!" - írták.
A The Sweets Bar is csütörtökön jelentette be, hogy "téli álomra vonulnak".
- Sajnálattal közöljük, hogy minket is elért a rezsiáremelés hulláma, így szeptember utolsó napjával mi is téli álomra vonulunk, mint a macik - olvasható a facebook oldalukon. A tájékoztató szerint a miskolci kávézó átmenetileg húzza csak le a rolót. Szeptember végéig még nyitva tartanak, de módosított nyitvatartással.
A közelmúltban számoltunk be arról, hogy a megduplázódott élelmiszerárak, az infláció, munkaerőhiány és az elmaradó vendégkör miatt Miskolcon is egyre több vendéglátóhely volt kénytelen bezárni. Az utóbbi időben – a teljesség igénye nélkül – bezárt a Don Pepe, a Vendelin, a New-Orleans, az Ördögkonyha-Molinari Caffe&Pub és a Bersa Burger. Ezek közt voltak, akik bódéra váltották a beülős formát. A miskolci éttermek közül sokan racionalizálták az üzleteiket, mások a házhoz szállítást választották. Néhány hely azonban végleg kiszállt.
(A borítókép forrása a The Sweets Bar facebook oldala.)
2,3 milliós gázszámlát kapott egy szegedi pizzéria, több miskolci vendéglátós is bezár
Ez is érdekelhet
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.