Ugrás a tartalomra

Már a távfűtést használók is a rezsinövelés miatt aggódhatnak

Létrehozva
A távfűtést használók is rezsinövekedésre számíthatnak még a szezon előtt, írja az Átlátszó. A portál szerint lehet, hogy lesz olyan, akinél eltörlik a rezsicsökkentést, és itt is számítani lehet arra, hogy csak bizonyos határ alatt lesz kedvezményes a fogyasztás.

A tavalyihoz képest körülbelül 15-szörös áron rögzítette a földgáz referencia költséget a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ez az amennyiért a távhőhöz szükséges földgázt számolhatják el a távhőszolgáltatók. Ez MWh-ként 300 euró lett – írta az Átlátszó, ami szerint ez alapján a távfűtést használók is kezdhetnek aggódni. Pedig júliusban, a rezsicsökkentés csökkentése bevezetésekor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter még úgy nyilatkozott, hogy a távfűtést használókat nem fogja érinteni a rezsinökevedés. 

Az Átlátszó szerint több jel is utal arra, hogy a kormány a távfűtésnél is elengedi a rezsicsökkentést. Egyrészt a lap számításai szerint a 2020-as teljes távhőfogyasztást alapul véve, a most meghatározott gázárral számolva 962 milliárd forint lenne a földgáz teljes költsége (ebben nincs benne más költség, ugyanakkor nem minden távhőszolgáltatót használ csak gázt, tehát a valós költség ennél valamivel alacsonyabb), viszont ehhez képest a szolgáltatók rezsicsökkentett áron biztosított távhőből származó bevételeik mindössze 120 milliárdra rúgnak.

Az Átlátszó forrása szerint várhatóan még a fűtési szezon előtt változnak a távfűtés árai, és a bekért adatok alapján arra lehet következtetni, hogy itt is lesz egy átlagfogyasztási határ – várhatóan 24 gigajoule, amiből nagyjából egy 75 négyzetméteres, szigeteletlen alsó szinten elhelyezkedő panellakást lehet kifűteni – ami alatt maradhat a kedvezményes ár, fölötte viszont jön az emelt, ráadásul arra is számítani lehet, hogy egyes fogyasztók esetében megszüntetik a rezsicsökkentést.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.