Ugrás a tartalomra

Felhúzta magát a jegybank Parragh László nyilatkozatán

Létrehozva
Az MNB azt kéri a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől, hogy ne nyilatkozzon olyan szakmai kérdésekben, melyek meghaladják a tudását.
Kép
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Fotó: Népszava

A Portfóliónak adott hossabb interjút Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Ahogyan arról kedden a minap.hu is beszámolt, ebben többek között beszélt a fennálló energiaválságról  aminek következtében az elnök szerint elkerülhetetlen itthon a munkanélküliség növekedése. 

A Magyar Nemzeti Bank a honlapján közzétett írásában szerdán erősen bírálta Parragh szavait, egyúttal pedig önmérsékletre, illetve alaposabb tájékozottságra szólították fel.

Azt írták, hogy „a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke már számtalan alkalommal tett felelőtlen, szakmailag hibás kijelentéseket a magyar gazdaság jelenéről és még több alkalommal bocsátkozott megalapozatlan jóslatokba annak jövőjét illetően. Ezek a nyilatkozatok kizárólag arra voltak jók, hogy növeljék a piaci bizonytalanságot és félretájékoztassák az embereket”.

Azzal folytatták ezután a sajtóközleményt, hogy Parragh „legújabb kijelentései már egyértelműen átlépik az észszerűség határait”, majd kitértek rá, hogy az MNB nemkonvencionális intézkedései 2013 óta „számottevően járultak hozzá a hazai gazdaság növekedéséhez, a hitelezés összeomlásának elkerüléséhez, az állam finanszírozási költségeinek csökkentéséhez, valamint a koronavírus-válság hatásainak kezeléséhez”.

Részletezték ezután a Növekedési Hitelprogram hasznosságát, és azt írták, hogy a „jegybanki intézkedések nélkül a járvány is sokkal rosszabb kiindulóhelyzetben érte volna Magyarországot és a magyar gazdaságot, és most is számottevően rosszabb helyzetben kellene küzdenünk az újabb gazdasági kihívásokkal. A pandémiát megelőző »unortodox« monetáris politikai lépésekkel pedig a jegybank nemhogy nem gátolta, hanem inkább megteremtette a lehetőségét egy versenyképességi fordulat végrehajtásának is.”

Azt is írják, hogy „szintén teljességgel megalapozatlanok Parragh László devizakötvény kibocsátással kapcsolatos megállapításai is. Parragh László mintha elfelejtette volna a 2008-as pénzügyi válság tanulságait, amelyek szerint a külső forrásokból devizában történő finanszírozás komoly veszélyeket hordoz magában.” A eurómegtakarításokra reagálva azt írták, hogy „Parragh László tévesen túl alacsonynak tartja az euró megtakarítások arányát, ezzel szemben az igazság az, hogy nem segítené a gazdaságot, ha euróban lennének a megtakarítások. Ahogyan a devizahitelezés, úgy a megtakarítások nagymértékű devizára váltása is komoly kockázatokat jelent, hiszen ugyanúgy növeli a gazdasági szereplők árfolyamkitettségét és rontja a bankrendszer forrásellátottságát.”

Parragh inflációval kapcsolatos narratívája „sem követi a józanságot és a mértékletességet, ezért egyértelműen károsak és tévesek azon kijelentései, amelyek megalapozatlanul egy magas szinten ragadó inflációt vizionálnak”, fogalmaztak. Ezt azzal indokolták, hogy a globális inflációban már egyértelműen látszódnak azok a jelek, amelyek keresleti és kínálati oldalról is a fordulat irányába mutatnak.

„Az MNB ismételten felszólítja Parragh Lászlót, hogy a tudását meghaladó és a felelősségi körén kívül eső szakmai kérdésekben tartózkodjon a vélemény-nyilvánítástól, illetve, ha mégis megteszi, akkor kellő körültekintéssel tájékozódjon előtte, és csak a tények ismeretében fogalmazza meg mondanivalóját.”

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.