Ugrás a tartalomra

Itt az újabb forintmélypont: 432 fölött is járt a dollár

Létrehozva
Bár kedden brutális mértékben emelt kamatot a nemzeti bank, ez sem segített sokat a forint árfolyamán. A szerda délelőtti devizapiaci kereskedésben a dollárral és az euróval szemben is látványosan gyengült a forint - írja a Telex cikke.

Úgy tűnik, a befektetők az általános rossz piaci hangulatban fontosabbnak tartották a 22 éves csúcsra emelt alapkamatnál Matolcsy Györgynek azt a bejelentését, hogy a jegybank monetáris tanácsa ezzel befejezettnek tekinti a kamatemelési ciklust, a 13 százalékos szinttel elérték a csúcsot.

Kép
Fotó: Telex//Google Finance

A dollár ára délelőtt többször is átlépte a korábbi 428,836 forintos csúcsot, és nem sokkal fél 11 után a 430-as szint fölé erősödött. Az új történelmi rekord előbb 430,141 forint, majd 430,844 forint volt. Innen előbb 431,39 forintra, majd 431,8 forint fölé ment fel az árfolyam. Mindez mostanra 1,65 százalékos forintgyengülést jelent reggel óta.

Egy órával a 431-es szint átlépése után újabb forintgyengülési hullám jött, és a dollár ára 432 forint fölé emelkedett: az új történelmi csúcs 432,075 forinton van. (Innen visszatért a kereskedés a 431,5-432 forintos sávba.) Ez azt jelenti, hogy nem sokkal dél előtt már 7,34 forinttal került többe a dollár, mint néhány órával korábban, a kereskedés kezdetén.

A dollár ára az elmúlt napokban szárnyal a forinttal szemben: mindössze tíz napja, hogy először átlépte a 400 forintos szintet, azóta már nagyjából 8 százalékot gyengült a forint az amerikai devizával szemben (egy éve pedig még csak 305 forint volt a dollár, annál most 40 százalékkal drágább).

Az euróval szemben szintén gyengült a forint, a kereskedése a dollár árának rekordszintre emelkedésekor 411,7 forinton járt, majd 11 óra előtt nem sokkal átlépte a 412 forintos szintet is. Dél előtt nem sokkal 412,8 forint fölött járt az euró ára. Reggel még 407,55 forinton volt az árfolyam, így ez több mint 1 százalékos gyengülés néhány óra alatt.

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.