Ugrás a tartalomra

Folytatódik a megye foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programja

Létrehozva
Folytatja foglalkoztatásbővítési és gazdaságfejlesztési programját Borsod-Abaúj-Zemplén megye.
Kép
A 18 alapító partner képviselői. Középen első sor: Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a projektkonzorcium vezetője, bal oldalán a konzorciumi tagok képviseletében Menyhárt Szabolcs, a megyei kormányhivatal főigazgatója és Surmann Antal, a BORA 94 Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője

Megalakult a Megyei Foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési Paktum, amely 6,539 milliárd forintos, vissza nem térítendő forrással támogatja a foglalkoztatási célú megyei bérjellegű támogatásokat és munkaerőpiaci szolgáltatásokat a most elfogadott stratégia alapján - tájékoztatta szerkesztőségünket Pásztor Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kommunikációs munkatársa.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban az előző fejlesztési ciklusban a megítélt támogatási összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordította a megye. Ebbe beletartozott a 10,7 milliárd forint összköltségvetésű miskolci és megyei paktum, amely 5 év alatt 8500 fő képzési, munkabér vagy munkába járási támogatásához, és több mint 6 ezer munkahely megtartásához járult hozzá.

- A kormány a 2021-2027-es fejlesztési időszakban is célul tűzte ki az emberi erőforrás fejlesztések, a foglalkoztatás ösztönzés és a társadalmi együttműködések támogatását. A cél elérését – többek között – a megyei önkormányzatokkal, illetve a foglalkoztatás-fejlesztésben érintett helyi és megyei szereplők együttműködésével kívánja megvalósítani - tudatta a megyei önkormányzat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat - konzorciumban a Megyei Kormányhivatallal és a BORA 94 Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel - a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban, a 2021-2027-es időszakban új foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési Paktumot valósít meg. A 6,539 milliárd forint európai uniós támogatás foglalkoztatási célú bérjellegű támogatások és munkaerőpiaci szolgáltatások támogatására irányul. Fő cél: a gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés és bővítés, valamint a népességmegtartás helyi feltételeinek biztosítása, így a helyi gazdaságfejlesztés és foglalkoztatás bővítése.

A főkedvezményezett részéről Bánné Gál Boglárka, a Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: „Az új Paktumot a korábbi foglalkoztatási paktumok tapasztalataira és eredményeire építve valósítjuk meg, figyelembe véve a területi különbözőségeket és sajátosságokat. Fontos feladatunk lesz a munkaerő kereslet és kínálat megyei szintű összehangolása, kiemelten az országos átlagnál alacsonyabb foglalkoztatási szinttel rendelkező, kevésbé fejlett járásokban”.

A megyei kormányhivatal mint konzorciumi partner részéről Menyhárt Szabolcs főigazgató hozzátette: „A paktumiroda helyben dolgozó tanácsadói, illetve a járási hivatalok foglalkoztatással foglalkozó munkatársai segítik majd a térségi igényekhez illeszkedő tevékenységek megvalósítását, valamint a térséghez minél jobban illeszkedő és hasznosítható támogatások lehívását.”

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.