Ugrás a tartalomra

Az éttermek mar felzárkóztak Ausztriához : bécsi árak az étlapokon...

Létrehozva
Az infláció és az energiaválság miatt majdnem ugyanolyan drágák lettek az éttermek Budapesten, mint Bécsben, de még így is a túlélésért küzdenek a havi 8-10 milliós forintos rezsiárak mellett.

Az Index szemléje szerint a forbes.hu-nak Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke beszélt erről egy podcastben.

"Jelenleg mindenkit egy dolog foglalkoztat: a megmaradás" – így jellemezte a magyarországi helyzetet a beszélgetés elején a szakértő. Kifejtette azt is, hogy az étteremtulajdonosokra egyszerre zúdult rá a rezsiköltségnek és az alapanyagáraknak a jelentős emelkedése, miközben a munkaerőhiánnyal is meg kell küzdeniük.

"Aki tud, az sajnos kimegy, elmegy Magyarországról Angliába, rengeteg, több tízezer magyar dolgozik a vendéglátásban, Ausztriában is, Svájcban, Németországban" – mondta Molnár B. Tamás, majd arra is utalt, hogy a koronavírus-járvány megtizedelte az egyébként kiemelkedő színvonalú – de még nem Michelin-csillagos – éttermeket is (példaként említette ezzel összefüggésben a tavaly bezárt Olimpia éttermet).

Kép
Illusztráció. Fotó: nosalty

Nyugati, bécsi árak a magyar éttermekben

Molnár B. Tamás szerint a rezsiválság berobbanása azt eredményezte, hogy sok étteremnél a korábbi, körülbelül másfél millió forintos havi energiaszámla most nagyjából 8-10 millióra rúg.

Ezt nem lehet kigazdálkodni. Magyarországon van egy bizonyos határa a fogyasztóképes keresletnek. Hogyha a magyar közönségre is számítunk, és nem csak a külföldiekre és a turistákra, akkor bizony van egy határ, ami fölé nem lehet tovább emelni. Egyébként igen közel vagyunk a bécsi árszínvonalhoz, ezen a területen beértük a Nyugatot – mondta a gasztronómiai szakember.

Molnár B. Tamás úgy vélekedett, hogy az éttermeknek sokkal nagyobb bértámogatásra lenne szükségük most, a pandémia után, és rezsiválság közben, ugyanis a járvány alatt még a jól működő éttermek is elégették az addig képzett tartalékukat.

Van, ami még hiánycikk Magyarországon 

Hozzáfűzte azt is: Magyarországon még hiánycikknek számít a tokiói Michelin-csillagos rámenezőkhöz vagy a spanyol tapasbárokhoz hasonló egyszerű, de jó vendéglő.

Az a hagyományos étteremtípus, amit Magyarországon étteremnek vagy kisvendéglőnek nevezünk, azt bizony kikezdte az idő – fogalmazott Molnár B. Tamás a forbes.hu-nak adott interjúban.

Végül hozzáfűzte: a mostani válságot egyrészt a legolcsóbb, nagy adagokat kínáló kifőzdék, másrészt pedig a hierarchia csúcsán álló, Michelin-csillagos topéttermek fogják túlélni. Az előbbiről ugyanis azt mondta, hogy annak még mindig nagy piaca van.

Vidéken nagyon nagy azoknak a tábora, akik gyakorlatilag egy nagy fogással kiütik magukat. Ez rettenetesen rossz szokás – fogalmazott. 

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.