Ugrás a tartalomra

Az energiahatékonyságról a BOKIK-ban

Létrehozva
Fókuszban az energiahatékonyság - ez volt a címe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter október 25-ére, keddre szervezett konferenciájának.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A rendezvényen több előadás is elhangzott, melyekben egyebek mellett az érdeklődők tájékozódhattak arról, hogy merre tart az energiapiac és mi az, amit mi tehetünk? Részletes ismertető hangzott el a vállalati napelemes rendszerekről és azok kereteiről, de az okosépületek, valamint a nap- és a szélenergia előnyei is szóba kerültek.

Kép

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.