Ugrás a tartalomra

Még mindig nem lehet kapni hatósági áras gázpalackot

Létrehozva
A hatósági áras pb-gázpalack csak elvben létezik, a gyártók ugyanis átnyergeltek egy másik kiszerelésre – számolt be a hírről az RTL híradója, melynek becslése szerint a probléma 800 ezer, zömében hátrányos helyzetű háztartást érint.

A kormány csak a 11,5 kilogrammos palackok árát fagyasztotta be még 2013-ban, de amióta elszálltak az energiaárak, nem forgalmaznak ilyen kiszerelést a szolgáltatók. Másmilyent igen, arra viszont nem vonatkozik az árstop. Tavasszal a kormány azt ígérte, hogy fellépnek a trükközés ellen, de ez azóta sem történt meg. A kormány most az RTL Híradóval azt közölte, hogy az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs a keddi ülésén foglalkozik a témával.

(via 24.hu)

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.