Ugrás a tartalomra

Visszaeshet a karácsonyi költekezés 

Létrehozva
A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne - derül ki a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérésből.

A felmérés szerint a megkérdezettek csaknem 80 százaléka vesz ajándékot idén, és az áremelkedés miatt a harmaduk még többet is költhet, mint tavaly. A válaszadók 67 százaléka ugyanakkor 30 ezer forintnál kevesebbet fog kiadni az ünnepi időszakban. A válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy csak a gyerekeknek fog ajándékot vásárolni, 9 százalékuk pedig biztos abban, hogy nem kerül meglepetés a fa alá, további 15 százalék viszont még nem döntötte ezt el.

A közlemény szerint az ajándékozási kedvet a végzettség és lakóhely nem befolyásolja, de a kistelepülésen élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál jóval kisebb összeget, 10 ezer forintnál is kevesebbet fognak beosztani. A diplomások közel negyede 30-50 ezer, másik negyede még többet, 50-100 ezer forint között tervez költeni. Akik nem ajándékoznak, azoknál jellemzően az a családi megegyezés, hogy az együttlét a fontosabb, nem az ajándék (56 százalék), de jelentős azok aránya is, akik anyagi okokat jelöltek meg az ajándékozás elhagyására (40 százalék). Megjelennek ugyanakkor a fenntarthatósági szempontok is, a nem ajándékozó válaszadók negyede nem akar újabb tárgyakat halmozni - jegyezték meg.

A felmérés alapján az ajándékok válogatásában ma már egyértelműen az online megoldások vezetnek, az idősebbek körében is. A személyes beszerzés ennek ellenére nem szorult háttérbe, hiszen majdnem minden negyedik válaszoló továbbra is szeret az áruházakban körülnézni, mielőtt vásárolna - olvasható a közleményben. A MediaMarkt felkérésére az Opinio Institute közvéleménykutató cég által végzett reprezentatív kutatás telefonos applikáció segítségével, több ezer ember bevonásával készült a 15-59 éves magyar lakosság körében, november utolsó hetében.

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.