Ugrás a tartalomra

Már nem is olyan fontos az evés

Létrehozva
KSH: Jelentősen csökkent az élelmiszerboltok forgalma decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hét elején a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavalyi év utolsó hónapjában az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,4 százalékkal csökkent, az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Magyarán az élelmiszerboltokban sokkal nagyobb visszaesés tapasztalható a vásárlókedvben, mint más üzletek esetében. Tegyük hozzá, hogy a karácsonynak meg kellett volna dobnia az élelmiszervásárlás számait, de - meglepő módon - ez elmaradt. Sőt.

Tavaly az év egészében a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 5,3 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, ezen belül az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,5 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 24,2 százalékkal nőtt az értékesítés volumene - írja a KSH. Ez az adat pedig azt mutatja, nem csak decemberben volt kevésbé fontos a hasunk, mint korábban, hanem az egész tavalyi évről elmondható ez.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.