A béren kívül a cég dolgozói kapnak kafetéria-juttatást SZÉP-kártyán, teljesítmény-prémiumot és 86 százalékos hozzájárulást a helyi közösségi közlekedési bérletek árához. A saját gépjárművel munkába járóknak kompenzációként a cég a hatályos kormányrendeletnek megfelelően, kilométerenként 30 forintot fizet - ismertették. Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője elmondta, hogy a bérkorrekcióra 3,6 milliárd forintot fordít a cég.
A Penny-Market idei legfontosabb célja, hogy befejezze a 2020 végén elkezdett üzlethelyiség-korszerűsítést, amelyre eddig 87 millió eurót (mintegy 33 milliárd forint) költöttek, 2023-ban pedig további 35 millió eurót fordítanak. A vállalat 228 magyarországi egységéből eddig 223 üzlet újult meg - tette hozzá. A Penny-Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az áruházlánc 228 üzletet, három logisztikai központot üzemeltet és csaknem ötezer dolgozót foglalkoztat.
A vállalat 2022-ben az előzetes becslés szerint 400 milliárd forint éves nettó árbevételt ért el - válaszolta a kommunikációs vezető az MTI kérdésére. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben 4452 dolgozót foglalkoztató vállalat nettó árbevétele 321,577 milliárd forint volt, 4,374 milliárd forint adózott eredmény mellett.
A Penny-Market 17 százalékkal emeli a béreket áprilistól
Ez is érdekelhet
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.