Ugrás a tartalomra

Február végéig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények

Létrehozva
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a gázszolgáltatásban bevált gyakorlat mintájára azonos intézményi kör térhet át a rögzített áramtarifákra április elejétől 2023 végéig. A lehetőséggel kizárólag azok a jogosultak élhetnek, akik ezt a február 28-i jogvesztő határidőig a kereskedőjüknek megküldött nyilatkozatban igénylik.

Azt írták, a háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban korábban sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. Ősz óta fokozatos visszarendeződés figyelhető meg a világpiacon, jelenleg is a tavalyi csúcsoknál kedvezőbb szinten alakulnak az árak.

A kormány előzőleg a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét egyes intézményi felhasználók számára - emlékeztetett a minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a bevált gyakorlatot az önkormányzati szövetségek javaslatára az áramellátásra is kiterjesztették.

A jogosultak köre a korábbiakkal azonos, a villamosenergia-szolgáltatásban is a költségvetési szervek, az állami gazdasági társaságok, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, intézményeik és cégeik, a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és az egyházak tartoznak bele - tették hozzá.

Az érintettek 2023. február 28-án éjfélig elektronikus úton nyilatkozhatnak az áramkereskedőjük felé arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. A kormányrendeletben foglaltak a 2023. december 31. előtt lejáró villamos energia vásárlási szerződésekre, fix versenypiaci szerződéssel rendelkezőkre, vagy egyetemes szolgáltatásban ellátottakra nem alkalmazhatók - ismertette a minisztérium.

Mint írták, a magyar családok az átlagfogyasztásig egész évben rezsivédett áron, jelenleg Európában a legolcsóbban jutnak az áramhoz és földgázhoz. Az Energiaügyi Minisztérium folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai a lehető legkevésbé terheljék a hazai fogyasztókat. A földgáznál alkalmazott megoldás mintájára az áramár szabadon választható rögzítése is kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit. A villamos energia esetében a fix áras időszak kilenc hónapon át, áprilistól egészen 2023 végéig tart majd - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.