Ugrás a tartalomra

Szombattól rögzített áron jutnak áramhoz is a jogosult intézmények

Létrehozva
A földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a regisztrált intézmények energetikai kiadásai így az év végéig kiszámíthatóan alakulnak. Az EM intézkedése mintegy 1200 jogosult számára jelent könnyebbséget összesen több mint húszezer fogyasztási helyen - tették hozzá.
     
"A háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban tavaly sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. A kormány a kedvezőbben alakuló piaci folyamatokra reagálva elsőként a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét" - fogalmaztak a közleményben.
    
A befogadott kérelmek alapján több mint 1100 költségvetési szerv, önkormányzat és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaság, egyház, közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmény élvezheti március eleje óta a rögzített árú szolgáltatás előnyeit a gázellátásban, összesen mintegy 8400 fogyasztási helyen. A megoldás a következő gázév kezdetéig, szeptember végéig teremt biztonságos kereteket az intézmények számára - jelezték.
     
Úgy folytatták, hogy a bevált gyakorlatot az EM az önkormányzati szövetségek felvetése alapján kiterjesztette az áramellátásra is. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető fix áras időszak 2023 végéig tart. Az intézmények így szombattól kilenc hónapon át jutnak rögzített áron áramhoz több mint 20 ezer fogyasztási helyen.
    
A lehetőséggel mások mellett önkormányzatok, oktatási intézmények, sportlétesítmények üzemeltetői, katasztrófavédelmi és vízügyi igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak, színházak, fürdők és kórházak éltek az ország minden részében - írták.
     
Közölték azt is, hogy a kormány a családok számára az átlagfogyasztásig egész évben biztosítja a rezsivédelmet.
    
Az EM megalakulása óta azon dolgozik, hogy a "szankciós energiaválság" hatásai minél kevésbé terheljék a hazai fogyasztókat - tették hozzá.
    
A gáz- és áramárak rögzítése kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit, megkönnyíti gazdálkodásukat. A fixált árak tartósan garantálhatják a jogosultak működőképességének megőrzését, számos fontos közszolgáltatás zavartalan ellátását - áll a közleményben.

(Címlapképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.