Ugrás a tartalomra

Lassan nő az eladók árváltoztatási hajlandósága az ingatlanpiacon

Létrehozva
A legalább három hónapja feladott ingatlanhirdetéseknél már megfigyelhető árcsökkentés; Budapesten nagyobb az esély arra, hogy a hirdetők lefaragnak áraikból, míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz - közölte saját adatai alapján az otpotthon.hu kedden.

Az eladásra szánt ingatlanok áraiban még nem érzékelhető egyértelműen a változás, de az otpotthon.hu szakértői szerint idővel az eladók az árváltoztatási hajlandóság növekedésével reagálnak a megváltozott ingatlanpiaci környezetre. Az ingatlanhirdetési portál adatai alapján az idén január és június között ugyan többségében nem történt változás a hirdetési árakban, azonban az esetek 28 százalékában az árak lefelé mozdultak el és mindössze az esetek 4 százalékában emelték meg a hirdetők az eredetileg feltüntetett árat.

Az árváltoztatási hajlandóság leginkább a 3-6, illetve a 6-12 hónapja hirdetők körében mutatkozik meg. A negyed-fél éve hirdetők 37,7 százaléka, a fél-egy éve hirdetők 38,5 százaléka engedett az eredeti árból 2023 első fél évében - fejtette ki a közleményben  Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője. Ezek azok az ingatlanok, amelyek az infláció erősödésének és a rezsiárak emelkedésének idején kerültek fel a hirdetési adatbázisba, így feltételezhető, hogy az eladók akkor még nem realizálták az ingatlankörnyezet jelentős megváltozását - tette hozzá a szakértő.

Arra is kitértek, hogy vidéken nagyobb arányban maradnak a kiinduló hirdetési áraknál és csak az esetek 26 százalékában mozdulnak lefelé. Budapesten és Pest vármegyében a csökkenésre némileg nagyobb az esély - 31 százalék - a vidéki ingatlanhirdetésekhez képest.

Az ingatlanhirdetési portálon idén a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest csaknem 40 százalékkal emelkedett az eladó ingatlanhirdetések száma, míg a kiadó ingatlanoké 18 százalékkal. Idén április és június között a legtöbb eladó ingatlanhirdetést Budapesten, majd Pest vármegyében adták fel, a legkevesebbet pedig Tolna és Vas vármegyékben.

Az otpotthon.hu hazai ingatlanhirdetési portál tulajdonosa és üzemeltetője az OTP Bank Nyrt., 100 százalékos leányvállalata, az OTP Otthonmegoldások Kft.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.