Ugrás a tartalomra

Nagyberuházás érkezik Miskolcra, 20 milliárd forintból fejleszt az LG Magna

Létrehozva
20 milliárd forintból Miskolcon fejleszt a dél-koreai és kanadai közös vállalat, az LG Magna.

"Több hónapos előkészítő munka után örömmel jelenthetem be, hogy az LG Magna a következő beruházását Miskolcon fogja megvalósítani" - írta közösségi oldalán Veres Pál polgármester vasárnap délután.

Hozzátette: "büszke vagyok a miskolci szakemberek és a Nemzeti Befektetési Ügynökség együttműködésének sikerére, bízom benne, hogy sikeres együttműködésünk lesz a céggel és otthonuknak fogják tekinteni Miskolcot. Mi örömmel várjuk őket".

- A következő évtizedekben az elektromosautó-ipar fogja leginkább alakítani a világgazdaságot, az elektromos alapra történő átállás el fogja dönteni, hogy mely országok profitálnak az új világgazdasági korszakból - fogalmazott a beruházás kapcsán a külgazdasági és külügyminisztérium.

Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország ebben a versenyben "a legjobbak között szerepelt", hiszen az elektromosautó-ipari átállás egyik globális éllovasává vált. Sorban jönnek hazánkba az elektromos autókat, illetve azok akkumulátorait gyártó beruházások.

- Ezáltal garanciát tudunk kapni arra, hogy a magyar gazdaság a következő években is növekedési pályán tud maradni - mondta.

Egy újabb, az elektromos autóiparhoz kapcsolódó beruházás érkezik hazánbak - jelentette be -, ezúttal egy nagy dél-koreai és egy nagy kanadai vállalat első közös vegyesvállalata hoz beruházást ide, Magyarországra. Az LG az elektromos autóipar egyik vezető beszállító vállalata, nagy koreai vállalat. A Magna pedig a világ egyik talán legdiverzifikáltabb autóipari beszállító vállalata, kanadai.

- A kettőjük vegyesvállalata, az LG Magna úgy döntött, hogy első európai gyárát Magyarországon, Miskolcon építi fel - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.

A beruházás 20 milliárd forintos értéket képvisel. Az LG Magna első európai gyárában az elektromos autók különböző berendezéseit és alkatrészeit fogják gyártani, valamint az elektromos motorok különböző elemeit, fedélzeti töltőket és invertereket.

A beruházás 200 új munkahelyet fog jelenteni Miskolcon.

A kormány 6 milliárd forintos készpénztámogatást biztosít a beruházáshoz.

2021-ben jelentették be, hogy a két cég vegyesvállalatot hoz létre. Az LG által kiadott közlemény úgy fogalmaz, hogy "a vegyesvállalat létrehozása egyesíti a Magna erejét az elektromos hajtásrendszerek és a világszínvonalú autóipari gyártás terén, valamint az LG szakértelmét az elektromos motorok és inverterek alkatrészfejlesztésében".

Hozzátették, hogy az LG Magna villanymotorokat, invertereket és fedélzeti töltőket, valamint egyes autógyártók részére elektromos meghajtási rendszereket fog gyártani.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.