Ugrás a tartalomra

Irak partnerségre törekszik

Létrehozva
Fővárosi látogatását követően Miskolcon vendégeskedett az arab ország egyik kormányzója. Habár az ókori Mezopotámia területén található iraki tartomány dúskál a kőolajban, tárt karokkal fogadja az európai befektetőket és gazdaságfejlesztőket.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Elsősorban felsőoktatási intézményünk és a környékbéli vegyipari cégek vonzották az északkelet-magyarországi régión belül Miskolcra azt az iraki delegációt, mely csütörtök délelőttjét a városházán töltötte. Mint az csakhamar kiderült, a Tigris folyó által keresztülszelt vidék fellendítésére komoly politikai szándék született az elmúlt esztendőkben: a jobb élet reményében keresik a kapcsolódási pontokat „a nyugattal”.

A Szopkó Tibor alpolgármesterrel, valamint a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatójával, Juhász-Nagy Judittal és Veres Pállal folytatott egyeztetést követően a polgármester arról számolt be stábunknak, milyen együttműködési pontok tapinthatóak ki a két ország és a két város között. Ennek alapján Miszan tartománya, illetve annak központja, Amára városa a gazdasági együttműködésen túlmenően legfőképp a közoktatásban, az egészségügyben és a közigazgatásban számítana a magyarok tapasztalataira.

Kép
Ali Dawai Lazem kormányzónak ajándékoz Veres Pál

Veres Pál szerint a küldöttség számára világossá válhatott, hogy számos tekintetben olyan úton járunk, ami őket is segítheti saját fejlődésükben. A polgármester úgy vélekedett: az irakiak ipari parkjai, fejlesztési irányai és befektetési ösztönzői mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy Miskolcnak és a térség piaci szereplőinek is bőven volna keresnivalójuk a háborúkkal, Huszein-rezsimmel és terrorral sújtott államban.

Kép
Az irakiaktól kapott szuvenír

A delegáció a polgármesteri hivatal után a Miskolci Egyetemre is ellátogatott, ahol a hazánkban tartózkodó mintegy száz iraki diák közül harmincan tanulnak. Afelől, hogy a későbbiek folyamán milyen konkrét partnerségi megállapodásokat sikerülhet tető alá hozni, bizakodásuknak adtak hangot a felek.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.