Ugrás a tartalomra

Ennyivel drágul a benzin januártól

Létrehozva
Már biztos, hogy alig több mint negyvenegy forintos drágulásra lehet számítani január 1-től a hazai benzinkutakon, írja a portfolio.hu.
Kép
Fotó: portfolio.hu

A lap cikkében emlékeztet, egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra, de a nyáron bejelentett adóemeléssel a kormány kicsit túlbiztosította magát és az adómérték egészen négyszázhúsz forintos euróáárfolyamig elegendő, így korábban voltak olyan feltételezések, hogy végül alacsonyabb díjszabást vezetnek be.

Ez nem így történt, a NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás alapján kijelenthető, hogy 2024. január 1-től a benzin esetében százötvenkettő (ha a Brent ötven dollárnál olcsóbb, akkor százötvenhét), a gázolajnál pedig száznegyvenhárom (ha a Brent ötven dollárnál olcsóbb, akkor százötvenhárom) forint lesz literenként az adó mértéke.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az áfával együtt körülbelül negyvenegy forinttal emelkednek az üzemanyagárak.

A lap cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az EU-s rendelet szerint is alkalmazandó idei, október eleji euró-árfolyam mellett határozták volna meg a 2024-től aktuális adóterhet, akkor a benzin esetében literenként körülbelül száznegyven forint jönne ki, a dízelnél pedig százhuszonnyolc forintos lett volna a jövedéki adó mértéke.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.