Ugrás a tartalomra

Halban gazdag karácsony

Létrehozva
Több száz mázsa halat szállítanak decemberben naponta az üzletekbe a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból, nem lesz hiány a legnépszerűbb fajtákból - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
Kép
Fotó: Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

Simon Károly tájékoztatása szerint az ország legnagyobb pontytermelő gazdasága évente 1500 tonna pontyot értékesít, a halak fele decemberben kerül a vásárlók kosarába. A 107 éves, száz százalékban magyar állami tulajdonú halgazdaság 5 ezer hektáron gazdálkodik, ebből 3 ezer hektár a tófelület. A gazdaságban 120 embert foglalkoztatnak, tavalyi árbevételük 1,426 milliárd forint volt, idei bevételi tervük 1,5 milliárd - ismertette.
Hozzátette: az 1500 tonna ponty 80-90 százalékát a magyar piacon értékesítik, 10-20 százalékát Romániába exportálják, Ausztriába pedig süllőt szállítanak.

A vezérigazgató azt mondta, egyre nő a kereslet a feldolgozott halak iránt: mára 50-50 százalék az élő halak és a saját feldolgozó üzemükből konyhakészen kikerülő termékek értékesítési aránya.
Az idei karácsonyi forgalom erősebb a tavalyinál, ami annak is köszönhető, hogy az árak az elmúlt egy évben nem emelkedtek: a hortobágyi ponty kilóját 1899, a szürke harcsáét 4 ezer forintért kínálják - jelezte Simon Károly. (MTI)

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.