Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén az egyike a legtöbb búzát betakarító vármegyéknek

Létrehozva
A búza termésátlaga az elmúlt évben vármegyénkben meghaladta a hat tonnát.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az előzetes adatok alapján a legtöbb szántóföldi növény termésmennyisége nőtt tavaly, búzából például 36 százalékkal többet takaríthattak be a gazdák országszerte, mint a megelőző évben - olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelynek részleteit szerdán közölték az MTI-vel.

Az elemzés szerint a gabonafélék vetésterülete az elmúlt évek során fokozatosan nőtt, tavaly már meghaladta a 2,5 millió hektárt. Némi csökkenést mutat az ipari növények - napraforgó, repce, szójabab - szántóterülete a 2022-es évhez képest, a többi növénycsoport esetén pedig változatlan vagy kissé növekvő trend figyelhető meg.

A kalászosok hozamának 69 százalékát adó búzából a 2022. évinél 7,6 százalékkal nagyobb szántóterületről 36 százalékkal több termést arattak. A legtöbb búzát Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében takarították be. A búza termésátlaga Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban, Nógrádban és Vasban haladta meg a hektáronkénti 6 tonnát. Az országos átlag tavaly hektáronként 5630 kilogramm volt.

Nőtt a többi szántóföldi növény betakarított területe is a 2023-as évben. A 2022-es évben búzát, árpát, rozst és zabot 1 347 000 hektáron termesztettek, míg tavaly a terület nagysága elérte az 1 517 000 hektárt. A legtöbbet Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Békés vármegyében takarították be, a termésátlag Borsod-Abaúj-Zemplénben és Hajdú-Biharban meghaladta a hektáronkénti 6 tonnát.

Az elemzés szerint a 2023-as év eddigi mezőgazdasági eredményeiben a kedvezőbb időjárás mellett nagy szerep jutott a bővülő öntözési közösségeknek is. Tavaly a mezőgazdasági területek 5,0 százaléka volt öntözhető (258 ezer hektár), ami 2 százalékpontos emelkedés a 2022-eshez képest. Ezzel együtt kisebb területet érintett tavaly az aszály miatti kár, mindez a termésmennyiségek értékeiben is visszatükröződik - írták.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.