Ugrás a tartalomra

Tavaly a magyarok fogyasztása volt a legalacsonyabb az EU-ban

Létrehozva
Az MNB számításai szerint ugyanolyan drága Magyarországon az élet, mint az EU-ban, ám itt az uniós átlagkereset feléből vagy harmadából kell gazdálkodni.

2023-ban a magyaroknál kevesebbet senki sem költött az Európai Unióban. 2022-ben a bolgárok még mögöttünk álltak, de az itteni, 17 százalék feletti infláció miatt tavaly már ők is elénk kerültek. A Népszava szemléje szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői „elkeserítőnek” nevezték a magyar adatokat, melyeket „az Orbán-kormány hibás gazdaságpolitikájával” magyaráztak.

A jegybank elemzői szerint a magyar háztartások egyszerűen azért költik a legkevesebbet, mert a legalacsonyabb a jövedelmük. Bár az elmúlt években forintban jelentősen nőttek a háztartások jövedelmei (2012–2022 között 140 százalékkal), euróban az EU-átlag kevesebb mint felét érik el a hazai bruttó átlagkeresetek, de vásárlóerő-paritáson is csak 64 százalékát. 

A szakértők modellváltást sürgetnek: szerintük a kormánynak olyan ágazatokba kellene tőkét vonzania, amelyek növelik az itthon maradó bruttó nemzeti jövedelmet (GNI, egy ország és állampolgárainak vagyonát, jólétét mérő mutató). Tovább rontotta a háztartások helyzetét, hogy részesedésük a nemzeti jövedelemben 10 százalékkal csökkent: a jövedelemnövekedés nagyobb része a vállalati profitokban és az államnál csapódott le.

A magyarok elszegényedésének másik oka az infláció.

Az uniós csatlakozás óta eltelt húsz évben Magyarországon nőttek a leggyorsabban a fogyasztói árak azon 10 tagállam közül, amelyekkel egyszerre lett a közösség tagja, mutatott rá a GKI Gazdaságkutató tanulmánya. Húsz év alatt az árak 140 százalékkal emelkedtek az EU-ban, miközben idehaza 240 százalékos volt a növekedés.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.