Ugrás a tartalomra

Három miskolci díjazott is a legjobb vidéki vendéglátók között

Létrehozva
Sakura-díjjal ismerték el a hazai és határon túli gasztronómia ékköveit.

A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület több, mint tíz évvel ezelőtti megalapítása óta fokozott figyelmet fordít a vidéki gasztronómia meghatározó képviselőinek, termelői közösségeinek, oktatási intézményeinek támogatására - fogalmaz bejegyzésében az egyesület.

Meglátásunk szerint a turizmus és vendéglátás, mint iparág, szélesebb szerepet játszik egy ország gazdasági és társadalmi fejlődésében.

- Szívügyünk a vidéki vendéglátó és turisztikai szektor hosszútávú fenntarthatóságának biztosítását célzó minden olyan törekvés, mely segít felhívni a közönség figyelmét a hazai, vagy akár határon túli szakemberek kiemelkedő munkájára. Partnerünkkel, a Toyota Sakura-val karöltve megalapítottuk a Sakura ( cseresznyevirág)- díjat, mellyel éppen ezeket a kimagasló teljesítményeket szeretnénk elismerni - ír a díjról az egesület.

A díjazottak között helyet kapott Liszek Zsuzsanna szakmai oktató a Nyitott Ajtó Baptista Szakképzőtől, a Szimbiózis Alapítvány és a Végállomás bistro&wine Miskolc is.

A díjazottak teljes listáját ITT megtalálják.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.