Ugrás a tartalomra

Hétfőtől diákok segítik a miskolci fürdőkben a munkát

Létrehozva
A Nyári diákmunka program jó lehetőség, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatot szerezzenek egy munkahelyi közösségben. Mindig népszerű a strandokon, fürdőkben végezhető munka, Miskolcon idén is túljelentkezés volt ezekre a pozíciókra.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Nyári diákmunka program július 1-jén indul és augusztus 31-éig tart. A Kormány által támogatott programra a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló fiatalok jelentkezhettek. A diákmunka program keretein belül az önkormányzati szférában szakképzettség esetén havi 200 ezer forint, szakképzettség nélküli munkakörben havi 160 ezer forint felett lehet a nettóbér. A versenyszférában 265 ezer és 210 ezer forint körül alakulhat a fiatalok fizetése, amelyhez bértámogatást ad az állam. 

A Miskolci Fürdők Kft. által üzemeltetett három egységben, a Miskolctapolcai Barlangfürdőben, az Ellipsum Élményfürdőben, illetve a Selyemréti Strandfürdőben kaptak lehetőséget arra, hogy diákokat alkalmazzanak júliusban és augusztusban. A két hónap alatt 54 fiatalt tudnak munkába állítani – mondta Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője. 

A fiataloknak szerdán tartottak eligazítást, ahol minden hasznos és fontos információt megtudhattak az elvégzendő feladataikkal kapcsolatban, illetve a betartandó szabályokat is tisztázták. Németh Judit kiemelte, hogy második alkalommal vesznek részt a programban, így már vannak tapasztalataik, melyeket idén tudnak hasznosítani.

Kép

Elsősorban takarító, illetve udvaros munkakörben, a 18 éven felülieket medenceőr vagy pultos-pénztáros pozícióban tudják foglalkoztatni. A munkabérük 75 százalékát visszakapja a cég, így ez a foglalkoztatónak is remek lehetőség – jegyezte meg az ügyvezető. Azon túl pedig a nyári szezonban sokkal több munkavállóra van szükségük, mint az év többi időszakában, a diákokkal így ez is megoldható. 

- Úgy gondoltam, jó lenne tapasztalatszerzésnek és egy kis pénzt is gyűjtök a nyári munkával – mondta Deli Boglárka. 

A középiskolás lány hozzátette, konkrét elképzelése nem volt a munkavégzéssel kapcsolatban, a fürdőt ismerősei ajánlották, ezért jelentkezett oda. Arra számít, hogy kisegítő tevékenységet kell végeznie. A turizmussal egyelőre nincsenek tervei, nem szándékozik ilyen irányban továbbtanulni. A munkabért, amit kap, valószínűleg elteszi, mert jogosítványra gyűjt.  

Kép

- Már négy éve dolgozom a Miskolci Fürdőknél nyáron, úgyhogy ez már számomra rutinná vált, hogy jelentkezem minden évben – hangoztatta Pogány Emese

Az egyetemista lány kiemelte, hogy a fürdőkben dolgozó emberek nagyon kedvesek, befogadók, jól kezelik a nyári diákmunkára érkező fiatalokat. Egyszerű és zökkenőmentes a közös munka – fűzte hozzá. A korábbi években a Tapolcai Strandfürdőben dolgozott, ahol többféle feladata is volt. Azért tartja jó lehetőségnek a nyári munkát, mert év közben az egyetemi tanulmányai mellett nincs ideje dolgozni, ezért ilyenkor tud gyűjteni egy kis pénzt, amelyet a következő már államilag nem támogatott diplomájának megszerzésére – tandíjra - szeretne fordítani – mondta. 

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.