Ugrás a tartalomra

Tojásszövetség: túl alacsonyak a tojásárak

Létrehozva
A Tojásszövetség szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.
Kép
Túl olcsó a tojás a Tojásszövetség szerint. Fotó: MTI

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, mivel a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek - tették hozzá.

A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg - vélekedett a szövetség.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon - összegezték.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.