Ugrás a tartalomra

Üzleti és karrier-show-t tartottak Miskolcon

Létrehozva
A Borsodban immár ötödszörre megtartott éves esemény célja ezúttal is az volt, hogy hidat építsen a gazdaság már tapasztaltabb szereplői és a fiatal vállalkozók közé. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg – a világ százkilencven országához hasonlóan – a hazai gazdaság csúcseseményének számító Fiatal Vállalkozók Hetét ezekben a napokban. Az elmúlt tizenhat esztendőben közel harmincötezren vettek részt az efféle hazai eseményeken, így méltán válhatott a feltörekvő generációkat megjelenítő üzletemberek jövőtervezésének egyik megkerülhetetlen pontjává.

Miskolcra szerda este került a sor, amikor is a Creppy Palacsintaházba várták mindazokat az ifjú vállalkozókat, akikből országszerte több mint negyvenezer akad. Ők azok, akiket a FIVOSZ az ehhez hasonló programokkal igyekszik karrierjük építésében megtámogatni – idén tizenöt városban.

Kép

A vendégül látó vendéglátóhelyet üzemeltető cég ügyvezetője, egyben a FIVOSZ régiós és vármegyei elnöke szerint komoly szemléletformáló erővel bírnak az ilyesfajta összejövetelek. Oszlánczi Réka hangsúlyozta: az ezúttal a legfőképp a turisztikai szektort körüljáró alkalmat próbálták minél inspirálóbb és motiválóbb elemekkel megtűzdelni.

Kép

Az este folyamán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezete, a Miskolci Fürdők Kft., a Szallas.hu, az Avalon Park Csoport, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete, a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Kft., az SG Opus Consulting Kft. és az MBH Bank szakemberei is szót kaptak.

Kép

A rendezvényen ugyancsak jelenlévő polgármester pár hónappal ezelőtti programismertetőjét felidézve kifejtette: Miskolc innovációs erejének megtartásában kulcskérdés, hogy fiataljainkat és vállalkozóinkat itt tartsuk. Tóth-Szántai József rámutatott: a FIVOSZ show-ja ezek közös metszetére fókuszál, így nem lehet kérdés, hogy a városvezetés támogatását is élvezi a kezdeményezés.

A kis- és középvállalkozások pályázati lehetőségeitől Miskolc turistavonzó képességén át a vállalati bevétel növekedéséig számos aspektust tárgyalhattak ki a megjelentek, hogy aztán végül az étel- és italkülönlegességekkel tarkított networking vacsorán ne csak élményt szerezzenek maguknak, de kapcsolatokat is teremtsenek egymással.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.