Ugrás a tartalomra

Péntektől örülhetnek az idősek az emelt nyugdíjnak

Létrehozva
Január 10-én érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra - közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Kép
Vitályos Eszter kormányszóvivő / Fotó: MTI

A kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, hogy januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent - adta hírül az MTI. - Hozzátette, hogy februárban már ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik.

"A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását: garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2 százalékos inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora" - fogalmazott a szóvivő.

Úgy folytatta, hogy ha az év végére kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíjkiegészítés.

Vitályos Eszter szólt arról is, a kormány tisztában van azzal, hogy az időseknek különösen fontos a rezsicsökkentés is, ezért továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében, még úgy is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát.

"Az idősek tehát számíthatnak ránk! Megvívunk minden csatát értük is Brüsszellel és Brüsszel régi és új embereivel egyaránt" - ígérte a kormányszóvivő.

 

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.