Ugrás a tartalomra

Ez a márka a legkelendőbb a használtautópiacon

Létrehozva
A top 5-be egy német prémium is befért.

A hazai piacon 466 ezer használt autó cserélt gazdát az első fél évben – ez 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél év volumenét, ami az eddigi rekordot jelentette.

Az adatok szerint a belföldi használtautó-piacon az idei első fél évben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét. Az első helyen továbbra is az Opel áll: ebből a márkából több mint 48 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,4 százalékos részesedést jelent.

A Volkswagen 10,2 százalékos részarányával mára jelentősen megközelítette a listavezetőt, már csupán alig több mint ezer személyautóval marad el mögötte. A harmadik helyen idén komoly változás történt: a Ford immár beérte a Suzukit, és néhány tucatnyi autóval elé is került – mindkét márka 8-8 százalékot tudhat magáénak a féléves forgalomból. A BMW az ötödik 6,4 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen pedig jelenleg a Toyota áll 5,6 százalékos részaránnyal.

Miközben a használtautó-piacon 2025 első félévében gazdát cserélő 466 ezer személyautó mennyisége 2,5 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 454 700-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 61 700 darab volt, ami 15 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 53 800-as értéket – írja a Vezess.hu.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.