Ugrás a tartalomra

Kedvezőbb feltételek az átalányadózásban: több százezer vállalkozót érint a változás

Létrehozva
Az egyéni vállalkozók több adózási forma közül választhatnak, ezek közül az egyik legnépszerűbb az átalányadózás.

A konstrukciót jelenleg több mint 406 ezer kisvállalkozó alkalmazza, számuk pedig tovább növekedhet, mivel 2026-tól kedvezően módosulnak az átalányban megállapított jövedelem kiszámításának szabályai.

Az átalányadózás lényege, hogy a vállalkozó a bevételéből előre meghatározott mértékű költséghányadot vonhat le, így állapítja meg az adóköteles jövedelmét. A költséghányad mértéke attól függ, milyen tevékenységből származik a bevétel, és az elszámolás során további vállalkozói kedvezmények nem vehetők figyelembe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint 2026. január 1-jétől változás lép életbe: az eddigi legalacsonyabb, 40 százalékos költséghányad helyett már 45 százalékos mértéket alkalmazhatnak az érintett egyéni vállalkozók. A kedvezmény tovább bővül, 2027-től ugyanez az arány 50 százalékra emelkedik.

Fontos könnyítés az is, hogy az átalányban megállapított jövedelemnek az éves minimálbér felét el nem érő része továbbra is adómentes. Ez 2026-ban 1 millió 936 ezer 800 forintot jelent. Ennek köszönhetően azok az átalányadózó egyéni vállalkozók, akik a 45 százalékos költséghányadot alkalmazzák, 2026-ban akár 3 millió 521 ezer 455 forint bevételig adómentesen működhetnek.

A NAV szerint az intézkedések célja az adminisztráció csökkentése és a kisvállalkozások versenyképességének erősítése, ami különösen a mikrovállalkozások számára jelenthet érdemi segítséget.

Címkék

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.