Gazdaság
Július 1-től ismét kell fizetni idegenforgalmi adót
Ezt kormányrendelet írja elő – hívja fel a figyelmet a miskolci városháza.
Horror árakra készüljünk a balatoni strandokon
A tavalyi 5 után idén akár 15-20 százalékos áremelkedésre is számíthatnak a látogatók a Balatonnál– hangzott el az RTL Klub Híradójában.
Érdemes most már kilépni a törlesztési moratóriumból
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet kialakulásakor a törlesztési moratóriumba való belépés, a krízis elmúltával, az adósok jövedelemtermelő képességének visszaszerzésével a fizetési stopból kilépés a racionális döntés – jelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében.
Új gyártócsarnokot adott át a Bosch Miskolcon
A legmodernebb technológiákkal készülnek a kéziszerszámok és az eBike akkumulátorok, a 13,9 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően bővül a gyártókapacitás, és nagyobb munkaterületen még fejlettebb technológiákat alkalmaznak Miskolcon. Az akkumulátor-gyártási kompetencia-központban évi több millió akkumulátor gyártását és tesztelését végzik majd.
Célkeresztben az együttműködés: a környék ipari lehetőségeiről tárgyaltak
Kerekasztal beszélgetést kezdeményezett Miskolc önkormányzata, első körben négy település – Felsőzsolca, Hernádnémeti, Sajószentpéter és Szirmabesenyő - vezetőivel ültek le tárgyalni.
Érkezik a kínai Chervon Auto, 50 millió eurót ruház be Miskolcon
A Miskolci mechatronikai parkban építi meg új, 50 millió eurós üzemét a Chervon Auto.
Segítik a munkaerőpiacra való kilépést
Különleges foglalkoztatási programot indított útjára a Szimbiózis Alapítvány, melyben 20 hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő fiatalt mentorálnak.
A teljes összegre megnyitják a pályázatot az elektromos autó vásárlásához
A nagy érdeklődés miatt már a pályázat megjelenésének napján, hétfőn kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján kedden megjelent tájékoztató szerint elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg.
20 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre
A kiváló munkaerő, a város jó elhelyezkedése, a tradicionális egyetemi képzések és a tudásháttér, valamint a jó infrastruktúra miatt választotta Miskolcot a multifunkcionális ipari csarnokokat építő Xanga.
Jelentős fejlesztés a miskolci FUX Zrt.-nél
Több mint 560 millió forintból új gyártóegységet vásárolt a fennállása 30. évfordulóját idén ünneplő FUX Zrt., a sajtónyilvános átadást péntek délután tartották a cég Besenyői utcai telephelyén.
„Kína érdemes a figyelemre”
Miskolcon és a megyében több ezer főt foglalkoztatnak, tízmilliárdokat ruháznak be és jelentős termelési értékkel, valamint kivitellel járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez – a kínai érdekeltségű vállalatok megérdemlik a figyelmet, vallja a miskolci Konfuciusz Intézet igazgatója.
Hétszázmillióból vásárol új kerékpáresztergát a TS Hungária
Az új berendezésnek köszönhetően a megnövekedett megrendelői igényeket is gond nélkül ki tudják majd elégíteni.
Az egyre növekvő igényességnek élnek
Fejlődés és fiatalos lendület – ez jellemző a boltra és kétnapos rendezvényükre is. Június 8-án és 9-én tartották meg huszonharmadik alkalommal a Klíma- és fűtéstechnikai kiállítást és vásárt a BRS Klíma és Gázcentrum udvarán.
Házat gyártanak, esélyt teremtenek
Több száz hátrányos helyzetű ember juthat korszerű otthonhoz, és a tervek szerint idővel tucatnyian munkához is, szerdán ugyanis elindult Miskolcon a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) Házgyár programja.
Veres Pál az ATV-ben: Nehéz helyzetben van Miskolc, lesz helye a kompenzációnak
Nehéz helyzetben van Miskolc az elvont bevételek miatt, ezért nagyon várja az önkormányzat, hogy a kompenzáció megérkezzen – többek között erről is beszélt Veres Pál, Miskolc polgármestere az ATV Start Plusz című műsorának vendégeként.
Idén is lesz államilag támogatott diákmunka Borsodban
A lehetőséggel június 15-től a területileg illetékes járási hivatal, foglalkoztatási osztályán élhetnek az érdeklődők.
Brutálisan visszaesett a hazai mozik látogatottsága a járvány miatt
A mozik több mint hetven százalékkal kevesebb vendéget fogadtak tavaly, mint 2019-ben, de megtorpant a hazai filmgyártás is.
Új lendületben – több mint tízmilliárdos beruházás indul Miskolcon
Gyártásra és logisztikai tevékenységre alkalmas csarnokot építenek a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. A földterület adásvételi szerződését csütörtökön írták alá a felek, a több mint 10 milliárd forintos beruházás a tervek szerint még idén elkezdődhet. Miskolc ezzel egy újabb lépést tett a gazdaságfejlesztés területén, több letelepülni szándékozó vállalattal jelenleg is tárgyalnak.
Nyolcvan diák szerzett gépgyártás technikusi végzettséget, de a cégek többet is felvennének
A szakképzettséget igazoló bizonyítványok átadásán több környékbeli kis-közepes és nagyvállalat is képviseltette magát, hogy bemutassák a cégükben rejtő karrierlehetőségeket.
Állásportált fejlesztettek a turizmusban dolgozók számára
Díjmentes turisztikai állásportált fejlesztett a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.