Ugrás a tartalomra

Gazdaság

Katonára mindig szükség van
GazdaságMiskolc
Nem csökken az érdeklődés a katonai pálya iránt, az elmúlt évben közel 300 fő vállalt szolgálatot a seregben Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A járványhelyzet még inkább rávilágított arra, hogy békeidőben is nagy szükség van a katonákra – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Honvédség sajtóanyagában.
Így adózunk januártól
MiskolcGazdaságBelföld
Változtak a kata szabályai, a béren kívüli juttatások, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó, és az önkormányzatok legnagyobb saját bevételét jelentő helyi iparűzési adó szabálya is módosult – csak néhány változás azok közül, amelyek január elsején léptek életbe. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
képforrás: Világgazdaság
Varga Mihály: A GDP 8 százalékát költöttük eddig a védekezésre
GazdaságBelföld
Magyarország eddig több mint 4,5 milliárd forintot költött a védekezésre és a vírus gazdasági hatásainak tompítására.
„Mi, miskolciak nem vagyunk zsarolhatók”
MiskolcGazdaságBelföld
A Fidesz helyi politikusainak üzent a Velünk a Város jobbikos frakciócsoportjának önkormányzati képviselője: a kormánypárt Kossuth utcai irodájának kapujára egy papírt ragasztott ki keddi sajtótájékoztatója alkalmával Szilágyi Szabolcs. A papíron ez áll: „Fidesz: városrombolásból jeles!”.
Képgaléria
Elsötétült Miskolc is – így tiltakozott a város az iparűzési adó felezése ellen
MiskolcGazdaságBelföld
Miskolc is csatlakozott az ország több tucat polgármesterének kezdeményezéséhez, december 23-án, este 7 után – egy rövid időre – lekapcsolták a városi díszkivilágításokat, tiltakozva a kormányzati elvonások, különösen az iparűzési adóbevételek megvágása ellen.
Tíz tehetséges diáknak segít az ajándék
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz tehetséges fiatal örülhet ezekben a napokban a PEKA BAU 2000 Kft. ajándékának, egy-egy – a legfontosabb programokkal felszerelt – laptopnak. Pető Györgynek, a cég vezetőjének a Miskolci Gráciák Egyesülete segített abban, hogy jó helyre kerüljenek az ajándékok.
Megrohamozták a boltokat a vásárlók
MiskolcGazdaságBelföld
Tömeg mindenhol az üzletekben, tapasztalhattuk az elmúlt napokban, miután Orbán Viktor kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást – írta a Magyar Nemzet.
Tudományos és Technológiai Park címet kapott a Miskolc Déli Ipari Park
GazdaságMiskolc
Halmai Gyula, a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási igazgatója szerint ez nagy lendületet adhat a miskolci vállalkozások számára is, és elősegítheti, hogy további magas hozzáadott értékű cégeket tudjon Miskolc erre a területre vonzani.
Eljárást indítottak a DIGI-vel szemben
GazdaságBelföld
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a DIGI-vel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat - közölte a hivatal hétfőn.
Újabb pofon az önkormányzatoknak
MiskolcGazdaságBelföld
Az önkormányzatok, továbbá intézményeik és cégeik a díjaikat sem emelhetik jövőre - írja a HVG.
Csaknem 1700 tonna csokoládéfigura készült idén az ünnepekre a Nestlé diósgyőri üzemében
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nestlé diósgyőri csokoládé üzemében idén 22 millió csokoládéfigurát, csaknem 1700 tonna terméket állítottak elő a karácsonyi szezonra, 15 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor - közölte a vállalat.
Gyerekkórház felújítását támogatja a Nestlé
EgészségGazdaság
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szobái, folyosói, közös helyiségei, valamint vizes blokkjai is megújulnak jövő nyárra a Nestlé Hungária húsz millió forintos támogatásából. A jövőre harmincéves vállalat két telephelyen is jelen van a megyében: Diósgyőrben és Szerencsen összesen 900 embernek ad munkát.
A vidéki bérek felzárkóztatásáért indít petíciót a Jobbik
MiskolcGazdaságBelföld
Ezt a párt országgyűlési képviselője, Jakab Péter jelentette be csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Karácsonyfa körkép: kicsit drágább, kicsit kevesebb, de még így is van miből válogatni
MiskolcGazdaság
Az őstermelők többsége szerint a járvány miatt idén érezhetően kisebb a forgalom, és, bár darabra sokan kevesebb fát rendeltek be, kínálat azért bőven van.
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
BűnügyGazdaságBelföld
A nagyváradi születésű Bige László elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát.
városháza
Nem lesz év végi jutalom az önkormányzatnál
MiskolcGazdaság
A 2020-as év rendkívüli esztendő volt, a koronavírus-világjárvány első és második hulláma súlyos terheket rótt Miskolc városára, az itt élő emberekre és a városi költségvetésre egyaránt – indokolta a döntést a polgármesteri hivatal.
Ekkor kell fizetnie eü-járulékot a diákoknak, hallgatóknak
OktatásGazdaságBelföld
Egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie december 16-ától annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult – hívta fel a figyelmet közleményében a NAV.
A megye fejlődése érdekében kezdenek közös munkába 
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régió jövőjét meghatározó megállapodás született a megye vezetői között. A Kreatív Régió elnevezésű, kormányzati támogatással megvalósuló programban a megyei és a miskolci önkormányzat, az egyetem, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara is együttműködik.
Palkovics: 150 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre a megyében 2030-ig
GazdaságBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ITM vezetője azt mondta, a források túlnyomó részét közutak rekonstrukciójára és kerékpárutak építésére fordítják, de törekszenek arra is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye az ország európai léptékkel mérhető és látható gazdasági zónája lehessen.
MINap Online | miskolci hírforrás
Palkovics: sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén 2030-ig szóló fejlesztési programja
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Az észak-magyarországi térségben sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken a megyeszékhelyen.