Gazdaság
Már hetvenötmilliónál is több önindító készült a S.E.G.A. miskolci gyárában
A történelmi jelentőségű eseményen arról is szó esett, hogy a cég rövidesen tovább erősíti magyarországi jelenlétét.
Manner Puszedlit hívott vissza az Aldi
Az Aldi visszahívta a 180 grammos szilvás Manner puszedli (Powidl Knöpfe) termék egyes tételeit, mert ezekben fennáll a penészképződés kockázata - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
Átadták a Felsőzsolcai Inkubátorház új épületét
A beruházás több mint hetvenmillió forintból, önerővel és bankhitel segítségével valósult meg.
Javított Magyarország adóskilátásán a Moody's
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. A cég egyben megerősítette a szuverén besorolást.
Bihall Tamás maradt a BOKIK elnöke
Tisztújító küldöttgyűlést tartott pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Újabb 5 évre Bihall Tamást választották meg elnöknek a Népkerti Vigadóban.
A Sanofi csanyikvölgyi egysége lett idén év gyára
A cég nem először nyerte el a rangos elismerést, három évvel ezelőtt a veresegyházi telephelyük termelési kategóriában ért el első helyezést.
November végén zárul a nagy mezőgazdasági összeírás
A mostanihoz hasonló részletes agrárcenzust tízévente hajtanak végre a világ minden táján. A művelet itthon még június 5-én kezdődött, alapvetően és november 22-én ér véget.
Tovább erősödhetnek Miskolc nemzetközi kapcsolatai
A Koreai Kereskedelemfejlesztési és Befektetésösztönzési Ügynökség budapesti részlegének új igazgatóját fogadta Veres Pál polgármester a miskolci városházán.
A fejlődés lehetőségeiről egyeztettek
A vállalkozások 16 százaléka venne fel új dolgozókat, mintegy kétharmaduk pedig meg szeretné tartani jelenlegi munkavállalóit a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után is – mondta a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár azon a szerdai konzultáción, amire a megye középvállalkozásainak vezetőit várták.
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat a Mall.hu beszállítói ellen
Több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Mall.hu beszállítói ellen, akik fiktív cégek beiktatásával csalták el az adót - tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
Emelkedik jövőre a csed összege
Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára szombaton.
Új beruházásokat jelentenek be hamarosan
Nemsokára új beruházásokat jelentenek be Nyíradonyban és Miskolcon, amelyek a kormány segítségével valósulnak meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Creative Region: Három nagyváros vezetőit látta vendégül Miskolc
A programban együttműködő négy nagyváros vezetői a lillafüredi Palotaszállóban egyeztettek a fejlesztési elképzeléseikről.
Csúszik az aratás a keleti országrészben
Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, így ott a megszokott, július vége helyett várhatóan csak augusztus elején fejeződik be az aratás - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke.
Átlagon aluli szilvatermés várható
Idén 23 ezer és 32 ezer tonna közötti szilvatermés várható, amely jelentősen alulmúlja az átlagos, évi 65 ezer tonnát - derül ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közös termésprognózisából.
Eljött a kompozit anyagok ideje a FUX-nál
Az innovációra alapértékként tekintő cég – egy amerikai szabadalom alapján – karbonszállal erősített kompozit erősítéssel is gyárt vezetékeket a hagyományos acél erősítésűek mellett. Portugáliából már kaptak megrendelést, és év végéig eldől, hogy a német piacra is be tudnak-e törni ezzel a vezetéktípussal. (x)
Nálunk kevésbé romlott a munkaügyi helyzet a vírus miatt
Több mint kilencezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma Borsod-Abaúj-Zemplénben a veszélyhelyzet idején – derült ki a kormányhivatal statisztikájából.
Megtartaná a kártyás fizetések 15 ezer forintos, PIN-kód nélküli értékhatárát az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a magyarországi pénzügyi infrastruktúrák megfelelően kezelték a koronavírus-járvány pénz- és értékpapírforgalmi hatásait, és a jelentősen megnövekvő elektronikus fizetési tranzakciókat; a jegybank az érintőkártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó, március 20-tól ötezer forintról 15 ezer forintra megemelt értékhatár megtartását javasolja hosszú távon is - mondta Bartha Lajos az MNB ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A járvány miatt egyre többen használják a digitális szolgáltatásokat
Fellendítette a koronavírus-járvány a digitális szolgáltatások használatát, különösen a banki és telekommunikációs ügyintézést - közölte a McKinsey & Company az MTI-vel szerdán.
10 ezernél több használtautót hoztak be az országba júniusban
Júniusban ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma - közölte egy használt autók hirdetésével foglalkozó portál.