Gazdaság
Magyar és lengyel libahús kerül karácsonykor a németországi asztalokra
Karácsonykor túlnyomórészt Magyarországról és Lengyelországból importált libahús kerül az asztalokra Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
Kevesebb fenyőfa fogyhat a járvány miatt
A korábban évente fenyőfát vásárlók között olyanok is akadnak, akik idén nem állítanak karácsonyfát, mások pedig műfenyőt díszítenek az ünnepekre.
Újabb kormányzati támogatás Miskolcnak
A szeptemberi csaknem háromszázmillió forint után most hetvenmilliós támogatást kapott a város.
Törvényben kérnek béremelést a miskolciaknak
A Velünk a Város frakció is támogatja Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő törvényjavaslatát, ami lehetővé tenné, hogy az alacsony jövedelemért dolgozók teljes személyi jövedelemadójukat visszaigényeljék, a multikat pedig béremelésre kötelezzék.
Új befektetőt vár a „finn darugyár” egykori területe
A közművesített területet többfordulós tárgyalássorozatot követően tudta visszavásárolni a Miskolc Holding.
Kormányzati támogatásban részesült a BorsodChem
A BorsodChem, a kínai Wanhua Csoport tagja, az elmúlt években megkezdett intenzív beruházási programjának egy újabb állomásához érkezett. A tavalyi évben fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Társaság egy új, évi 90 ezer tonna kapacitású tömény salétromsav üzem megvalósításáról döntött.
Bérlakáspiac – jobban megéri az önkormányzatiba költözni
Önkormányzati bérlakásba továbbra is a piaci ár töredékéért lehet beköltözni. Körképünkből az is kiderül, hogy ilyen bizonytalan helyzetben, amikor sokan a munkahelyüket is veszélyben érzik, elsősorban mi alapján döntenek a bérlők.
Egyre népszerűbb az elektronikus számlafizetés a járvány miatt
Novemberben az átlagosnak a duplájára, kilencezerre ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március-áprilisi csúcs után, a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére.
Jelentős kárt okoz a nyugati dióburok-fúrólégy
A magyarországi dióültetvényeken jelentős károkat okoz a nyugati dióburok-fúrólégy, az invazív kártevő által okozott pusztítást az ország minden részéből jelezték a gazdálkodók, akiknek csupán kis része gondolkodik a vegyszeres védekezés alkalmazásában - közölte az Agroinform.hu csütörtökön.
Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók az elmaradt foglalásaik utáni 80 százalékos támogatást
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít - közölte az MTÜ csütörtökön.
Megújul a Mol és a Miskolci Egyetem együttműködése
A Miskolci Egyetem és a Mol 5 évre szóló stratégiai keretmegállapodást írt alá, amely új, mindkét fél számára előnyös elemekkel bővíti a már meglévő együttműködést.
Újabb szakmai elismerések a COOP munkatársainak
Rangos szakmai elismeréseket adtak át múlt hét csütörtökön az Európai Kereskedelem Napja alkalmából, amelynek keretében a COOP Gazdasági Csoport több dolgozójának kiemelkedő munkáját is díjazták. Az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett szakmai eseményre ebben a sajátos időszakban rendhagyó módon került sor. Az ünnepi rendezvény ismét a kereskedelemi ágazat jelentőségére és helyzetére hívta fel a figyelmet, ahol elhangzott: 2019-ben a szektor több mint 12 ezer milliárd rekordforgalmat ért el.
A térség jövőjéért fogott össze a Miskolci Egyetem és a BOKIK
A BOKIK elnöke szerint a koronavírus okozta gazdasági hatások tovább fognak tartani, mint maga a járvány, a válságból való kilábalás pedig az együttműködő felek közös érdeke.
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet a koronavírus elleni vakcina
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet az új koronavírus elleni vakcina a fejlett országokban a The Guardian című brit napilap által idézett elemzők számításai szerint.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara két alelnökét a BOKIK adja
Ismét Parragh Lászlót választotta elnöknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) október 29-i küldöttgyűlése, megbízatása a 2020-2024 közötti időszakra vonatkozik. Megyénk vállalkozói számára fontos hír, hogy – az országban egyedülálló módon – továbbra is a BOKIK adja az MKIK elnökségének két alelnökét: Bihall Tamást, aki a szakképzési ügyekért felel, és Kovács J. Attilát, aki a kézműves alelnöki tisztet tölti be.
Újra Parragh Lászlót választották meg az MKIK elnökének
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki küldöttgyűlésén a 127 küldött - nyílt szavazáson - ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett ismét Parragh Lászlót választotta meg a köztestület elnökének, megbízatása a 2020-2024-es időszakra vonatkozik.
Tizenhét és félmilliárdos fejlesztés, új munkahelyek Miskolcon
A Chervon Auto beruházásának részeként egy nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húznak fel, a kínai cég első körben 138 új munkahelyet teremt.
Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők
Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Fejleszt és bővít Miskolcon a Patec
A beruházás, mely újabb 71 munkahelyet jelent, a miskolci városháza szerint ékes bizonyítéka annak a háttérmunkának, amelyet a városvezetés Magyarország kormányával együttműködésben az elmúlt egy évben végzett, és amelyet folytatni kíván az elkövetkező években is.
A FUX vezetéke szállítja az áramot Portugáliában
Jelenleg is folyik Portugáliában annak a speciális, karbon-szálas vezetéknek a felszerelése, amely a FUX Zrt. üzeméből került ki. A szabadvezetékek gyártására specializálódott miskolci székhelyű cég tulajdonosa dr. Barkóczi István elmondta, ezekben a napokban 21 kilométeres szakaszon építi be a portugál áramszolgáltató a különleges műszaki paraméterekkel rendelkező vezetéket.