Ugrás a tartalomra

FÖX: államcsődhöz vezethetnek a kormányzati intézkedések

Létrehozva
A katatörvény és a rezsidíj-módosítás felfüggesztését követeli a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.

Akár államcsődhöz is vezethet a kata adózási forma egyeztetés nélküli megváltoztatása, valamint az emberekre zúdított brutális, ebben a formában vélhetően jogszerűtlen rezsidíj-módosítás – véli a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX).

Éppen ezért felszólítják a kormányt, hogy mindkét intézkedést függessze fel és haladéktalanul kezdjen valódi, érdemi egyeztetést a társadalom széles csoportjaival, köztük a szakszervezetekkel.

- A FÖX szolidáris a közszolgálatban dolgozókkal, akik az infláció részleges ellensúlyozására július elsejétől visszamenőleg 20 százalékos béremelést követelnek - írják közleményükben.

Álláspontjuk szerint a két intézkedés katasztrofális helyzetet teremt a magyar munkavállalók, családok többségénél, főként azért, mert munkahelyek tömeges megszűnésével, emberek millióinak kilátástalan helyzetbe kerülésével és nyomorba dőlésével jár.

- A kata egyik pillanatról a másikra, adóév közbeni megszüntetése megrendíti a lakosság jogbiztonságba vetett hitét, míg a társadalmi párbeszéd és egyeztetés, az érintettek véleményének meghallgatásának elmaradása ilyen fontos döntésnél elfogadhatatlan – véli a FÖX.

Azt írják, hogy a rezsi esetében a korábbi fogyasztás alapján történő díjszabás ellentmond minden jogszerűségnek. A lakosság, köztük a szövetség által is képviselt munkavállalók nem rendelkeznek a döntés hatására sokszorosára emelkedő árak megfizetéséhez szükséges jövedelemmel. A háztartások ellehetetlenülnek.

- Elfogadhatatlan, hogy a kormány ilyen súlyú intézkedéseket napok alatt, széles körű társadalmi egyeztetések, hatástanulmányok nélkül készül bevezetni, esélyt sem adva a magyar embereknek arra, hogy fel tudjanak készülni a brutális megszorításokra. Ezért a FÖX egyetért azzal, hogy ki kell kényszeríteni a hatalomtól az érdemi tájékoztatást, és a kormánynak haladéktalanul valódi, érdemi egyeztetést kell kezdeni a társadalom széles csoportjaival, köztük a szakszervezetekkel. Amíg ez nem történik meg, addig a bejelentett intézkedéseket fel kell függeszteni - hangsúlyozzák.

A szövetség azzal az elvárással is egyetért, hogy a kormány biztosítson megfelelő forrást az önkormányzatok számára, hogy az általuk fenntartott cégeknél és intézményeknél alkalmazott közszolgálati dolgozók is megkapják a 20 százalékos emelést.

- Ez azonban csak tűzoltás, ami az infláció részleges ellensúlyozására alkalmas – olvasható a közleményben –, de nem garantál olyan hosszútávú tisztességes bérezést, amely a lakhatás, az étkezés és a ruházkodás költségeit fedezi. Márpedig ehhez minden dolgozónak joga van, éppen ezért az érdekvédők nem engednek ebből a követelésből - húzzák alá.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.