Ugrás a tartalomra

Rosszul ért földet, az oldalára érkezett a szerencsétlenül járt ejtőernyős

Létrehozva
A hölgy végtag- és medencesérülést szenvedett, valamint a gerincsérülés gyanúja is felmerült.
Kép
A baleset helyszíne. (Fotó: Magyar Légimentő Nonprofit Kft.)

Ahogy az nemrégiben oldalunkon is megjelent, ejtőernyős ugrások közben sérült meg két sportoló pénteken a miskolci repülőtér közelében. Az esetről beszámolt Facebook-oldalán a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. is, akik szerencsére pont ott voltak a helyszínen.

- Az éppen a bázisán tartózkodó miskolci mentőhelikopter személyzete azonnal megkezdte a sérült vizsgálatát és ellátását, majd az időközben riasztott földi egységgel közösen folytatták a beteg megfelelő rögzítését – írták.

Megkerestük Böszörményi Pétert, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. miskolci bázisvezetőjét, aki úgy fogalmazott, házhoz jött a baleset.

- Tudomásom szerint rutinos ejtőernyősök sérültek meg szervezett ugrás közben. Szerencsére az történések közelében, a bázison tartózkodtunk, így, amikor segítséget kértek tőlünk, hamar meg tudtuk kezdeni az ellátást: teströgzítés, fájdalomcsillapítás. Elősegítettük a mobilizációt is, hogy a földi mentők elszállíthassák a sérülteket.

Átbeszélik az esetet

Az első eset bizonyult súlyosabbnak.
- A hölgy végtag- és medencesérülést szenvedett, valamint a gerincsérülés gyanúja is felmerült. A második szerencsétlenül járt ugrónak az alsó végtagjai sérültek könnyebben – tájékoztatott minket Böszörményi Péter.

- Nem mi szerveztük az ugrásokat, csupán engedélyeztük azokat a reptéren – mondta lapunknak Ötvös Béla, a Borsod Megyei Repülőklub titkára, aki hozzátette, mivel rövid időn belül ez volt a harmadik hasonló baleset, mindenképp leülnek, és átbeszélik a klubvezetéssel, hogy engedélyezik-e a továbbiakban az ugrók működését.

Emberi tényező

- A hölgy esetében valószínűleg egy nagyobb termik (melegebb, emelkedő légáramlás) és a turbulencia okozott gondot – számolt be a körülményekről az ugrásokat szervező Oláh Lajos, aki elmondta, hogy a probléma az érkezéssel volt. – Rosszul ért földet, oldalt ütötte meg magát.

A második baleset már sokkal inkább tekinthető sportsérülésnek a szakember szerint.
- Egy magas férfiről van szó, aki szerencsétlenül, egy lábra érkezett, így kificamodott az egyik belső bokacsontja.
Oláh Lajos – aki 1985-től ugrik folyamatosan, és ezidáig egyszer volt könnyebb sérülése – elmondta, hogy a modern eszközöknek hála, egyébként kifejezetten biztonságos sport az ejtőernyőzés.

- Amikor kiugrunk a repülőből, és mindent jól csinálunk, akkor nem igazán lehet probléma. A mai felszerelések igen fejlettek: van például egy biztosító műszer, ami akkor is kinyitja az ernyőt, ha az ugró mondjuk, elájul zuhanás közben. A gond mindig az emberi tényező, mint számos egyéb sportban. Volt a hétvégén például egy első ugrónk is, aki minden probléma nélkül ért földet. Ez is példázza, hogy az ejtőernyőzés extrémitását nem a veszélyfaktor adja, hanem maga a tény, hogy kiugrunk egy repülőgépből.

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.