Ugrás a tartalomra

A Mi Hazánk Életmentő Emlékérem kitüntetést javasol a törökországi mentésben résztvevőknek

Létrehozva
Mindezt a Mi Hazánk Mozgalom elnöksége írja csütörtöki közleményében. 

A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi, hogy Életmentő Emlékérem állami kitüntetésben részesüljön a Törökországban és Szíriában dolgozó összes magyar kutató-mentő egység valamennyi tagja, aki részt vesz a földrengés utáni mentésben.

Mint írják: sok túlélő köszönheti az életét a hazánkból a földrengés sújtotta régióba érkező és a mentésben részt vevő magyar kutató-mentő egységeknek, amelyek egy része az állami mentőcsapat tagjaként került bevetésre, egy részük viszont úgynevezett NGO (non govermental organisation) mentőszervezetként, saját színekben van jelen. Függetlenül attól, ki melyik mentőcsapatban dolgozik, emberfeletti helytállásuk elismeréséül kezdeményezzük, hogy a magyar állam a Életmentő Emlékérem kitüntetésben részesítse őket.

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.