Ugrás a tartalomra

Máris túlélőre akadt a Spider Mentőcsoport

Létrehozva
Szerdán tizenöt elhunyt személyt találtak meg, akiknek a kiemelésükben is segítettek. És ráakadtak egy túlélőre is. 

– Olyan helyen dolgoznak, ahol még nem járt más mentőcsapat. A körülmények nagyon rosszak, de jól vannak. Fáradtak. Pihenni szinte semmit nem tudnak  számolt be a közösségi oldalon Lehoczki Beatrix. Mint a helyzetjelentésből kiderült: Lehoczki Lászlónak és társainak eközben egy 5,3 erősségű utórengés is nehezítette munkáját. 

Kép

Mint arról beszámoltunk: Több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. Kedd délelőtt már a repülőtérről küldött fotókat a Spider Mentőcsoport alapítója, vezetője.

"Most azt tervezik, hogy pihenni fognak. Azt nem tudom, hogy mindannyian, vagy váltásban,majd valahogy megoldják. Ennyit tudtam meg. Nincs internet. Nehéz a kommunikáció. Pár mondat erejéig tudunk beszélni"

zárja sorait a mentőcsoport vezetőjének hozzátartozója. 

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.