Kocsis István vezérigazgató újságíróknak azt mondta: több órás tárgyalás után megállapodtak a kollektív szerződésben és aláírták a sztrájkot lezáró megállapodást. Kocsis szerint hétfőn vagy kedden aláírhatják a kollektív szerződést. Az új ajánlat mindkét fél számára elfogadható és előnyös, a BKV tudja tartani az üzleti tervben elfogadott kiadásokat, de megtalálták azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a szakszervezeteknek meg tudják adni azt, amit követelnek, de ennek tartalmáról a bértárgyalásokon állapodnak meg - mondta Kocsis.
A vezérigazgató és Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a sajtó nyilvánossága előtt írta alá a megállapodást, a bizottság pedig hétfő 0 órától felfüggesztette a sztrájkot. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője azt mondta: a szakszervezetek egyelőre csak felfüggesztették a sztrájkot, véglegesen akkor fejezik be, ha aláírják a kialkudott szerződést. A közlekedési társaságnák kedd óta tartott a munkabeszüntetés, ami miatt szinte egyáltalán nem jártak a buszok és a villamosok, teljesen kiszámíthatatlanná téve a budapesti közlekedést.