Kovacsics Imre, a kilépők egyike szerint az MF az elmúlt években nem tudta képviselni a közel kétszáz tag - köztük száz fürdő és uszoda - érdekeit, és a tavaly decemberi közgyűlésen sem történt érdemleges előrelépés.
Szükség lenne a fürdőszolgáltatások forgalmi adójának csökkentésére, mert a 25 százalékos áfa súlyos versenyhátrányt jelent a magyar cégeknek - véli a nyolc hazai fürdőkomplexumot vezető Kovacsics. Az új szervezet egyik alapítója szerint az MF gyenge érdekérvényesítő tevékenységének tudható be az is, hogy az OEP a tavalyi 5,1 milliárd helyett idén csak 3,5 milliárdos támogatást ad a hazai gyógyfürdőknek, ami azt jelenti, hogy a vendégeknek és gyógyulni vágyóknak mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, ha jegyet váltanának a mintegy ötszáz hazai fürdő valamelyikébe.
A forráselvonás nehéz helyzetet teremt az önkormányzati fenntartású intézményekben is, ezek 70-80 százaléka már eddig is veszteséges volt. Kovacsics szerint beláthatatlan következményekkel járhat az üdülési csekkek megadóztatása - a fürdők bevételeinek 40 százaléka tavaly az üdülési csekkekből származott, ám ez eddig adómentes volt. Nem tudni, hogy az új helyzetben a cégek mennyi csekket vásárolnak dolgozóik számára, s abból mennyit költenek majd el a fürdőkben. Az új szövetséghez a jelek szerint 15 fürdő csatlakozik az induláskor, de a párhuzamos tagság lehetőségével élve gyorsan növekedhet az NF létszáma.