Ugrás a tartalomra

Csökkent az álláskeresők száma

Létrehozva
Egy év alatt 4,1 ezerrel 35,1 ezerre csökkent a tartósan álláskeresők száma az észak-magyarországi régióban, a 10,6 százalékos mérséklődés főleg a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető.
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta észak-magyarországi régió munkaügyi központjának tájékoztatása szerint az elmúlt év decemberében a tartósan, 6-12 hónapja munka nélkül lévők száma a novemberihez képest csaknem 1,2 ezerrel csökkent. Az összes regisztrált álláskeresőn belüli arányuk a régióban 30,6 százalékot tett ki, miközben egy évvel ezelőtt ez az arány meghaladta a 40 százalékot. A jelentősnek tekinthető mérséklődés főleg a közfoglalkoztatás kiszélesítésének, és az Út a munkához programnak volt köszönhető. A régió három megyéjében tavaly decemberben a regisztrált állásnélküliek száma meghaladta a 114,7 ezret, egy évvel korábban 17,7 ezerrel kevesebben voltak.