A körözött személyek közt három külföldi található, két kínai és egy bosnyák férfi. Előbbiek veszélyesek, míg utóbbi szökésétől, támadásától tartani kell. Húsznál is több ember ellen adtak ki európai elfogatóparancsot, míg nemzetközi szinten több mint öt főt köröznek. Négy gyanúsított rendelkezik fegyverrel. A listán többnyire olyanok szerepelnek, akikkel szemben több körözés hatályos, a rekordot 37 körözéssel tartják, de akad 29 és 28 is.
A felsorolásban öt nő szerepel, közülük egyikükre a Miskolci Városi Bíróság adta ki az elfogatóparancsot. A bíróság még öt másik esetben rendelte el a gyanúsított letartóztatását, két esetben a Miskolci Rendőrkapitányság, egy esetben pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ketten kerültek emberölés gyanúja miatt a Top 100-ba, míg egy személyt több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt keresnek. A leggyakoribb bűncselekmények a rablás, lopás, csalás, sikkasztás, okirat-hamisítás, ám akad súlyos testi sértés és nemi erőszak is a felsorolásban.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint előfordulhat, hogy többen álnévvel rejtőzködnek. Az ORFK kéri, hogy aki a képeken látható személyekről, illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát, vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.
A körözöttek százas listáját megtekintheti az alábbi linken:
http://www.police.hu/data/cms601617/100113.pdf
Soós Péter