Az első klubtalálkozóra 2010. február 06-án (szombaton) a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban 13.00 és 15.00 között kerül sor.
A program meghívott vendége Rugyainé Major Éva, a Különélő szülők és gyermekeik érdekvédelmi egyesületének elnöke.
A klubtalálkozó ideje alatt a szervezők gyermekfelügyeletet biztosítanak, és a várandósan egyedül maradt kismamákat is várják, hogy felkészülhessenek a helyzetre.
Magyarországon 477 ezer egyszülős család él, ezen családokban 44 százalékos a szegénységi arány. Jelen programjukkal a figyelmet szeretnék felhívni a „2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai év” keretein belül azon csoportokra, amelyeket egyre inkább veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztés.
Az Egyesület 2007-ben alakult elsősorban azzal a céllal, hogy lehetővé tegye az együvé tartozást, a közös harcot, közös gondolkodást, közös stratégiák kidolgozását, és reményt adjon, hogy egyszer élhetőbb életet tudjanak gyermekeiknek kínálni a szülők a válás, a szakítás után.