Ugrás a tartalomra

Indulnak a közmunkaprogramok

Létrehozva
A szociális és munkaügyi miniszter a 2010-es költségvetés elfogadása után azonnal – még tavaly decemberben – kiírta az új közmunkapályázatokat, hogy a legnehezebb téli hónapokban is munkához jussanak a rászorultak.
Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter elmondta, tavaly december 11-én hirdették meg a közmunkapályázatokat. Nagyon sok pályázat érkezett, 171 kistérségből 113 pályázott. Ez azt jelentette, hogy szinte valamennyi pályázatot el lehetett fogadni. A gyors elbírálásnak köszönhetően január közepén országszerte megkezdődik a közmunkások foglalkoztatása.

Átlagosan 35 ezer embert érintenek a közmunkaprogramok. A munkák egy része cigánytelepeknek a megtisztítása, rendbehozatala vagy éppen a lakhatatlanok lebontása. Emellett a gátakon építenek, az árvíz és belvíz megelőzésével kapcsolatos munkákat végeznek. Van egy új program is, ez a nyugdíjadatoknak a digitalizálása.
Bátonyterenyén például 90 roma munkavállaló digitalizálja majd a nyugdíjbiztosító adatait. A közmunkára jelentkezőknek több mint 70 millió papírt kell öt hónap alatt beszkennelniük, számítógépre vinniük. Az egykori bányásztelepülésen 110 hátrányos helyzetű munkavállaló a Zagyva medrét takarítja majd. A Katalin településrészén élő 8 roma család pedig a kolóniaházak felújításában vesz részt. A szakminiszter a térség országgyűlési képviselőjével és a település vezetőivel együtt a helyszínen tájékozódott a közmunkaprogram elindításáról.

A kormány 2010-ben kiemelt figyelmet fordít a közmunkaprogramokra, különösen a romák munkába állítására. A tavalyi 9 milliárd forint helyett idén 13 milliárd forint jut a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatására, amelyet a társminisztériumok további 3 milliárd forinttal támogatnak.
A szaktárca még januárban újabb közmunka pályázatot ír ki, amely márciustól további 3 ezer jelentkezőnek biztosít majd munkát.

Freepress.hu