Menetrend szerint, reggel kilenc óra öt perckor indul a 201-es villamos a Tiszai pályaudvarról, ezúttal azonban az utazóközönség mellett ifjú versmondók is felszálltak a szerelvényre. Õk azok, akik beneveztek a közelgő Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett versmondó versenyre. A rendezvény helyszínét ezúttal a villamos jelentette.
Egy Szabó Lőrinc verssel kezdődött a villamoson a megmérettetés, amelyre 28 diák jelentkezett. A gyerekeknek egy szabadon választott 20. századi magyar költő versét kellett elszavalniuk. Az előadásokat, mint egy hagyományos versenyen, a villamoson is szakértő zsűri értékelte.
Fecske Csaba, költő, a zsűri elnöke szerint ez kiváló alakalom arra, hogy népszerűsítsék a költészetet és ösztönözzék az embereket a versolvasásra, vagy szavalásra. Persze a versenyre csak azok jelentkezhettek, akik rendelkeztek érvényes bérlettel vagy menetjeggyel.
Az érdeklődés töretlen volt a villamoson, az ifjú szavalók körül minden megállóhelyen összegyűlt a közönség. A villamoson verselők teljesítményét két kategóriában értékelik majd, a díjakat pedig pénteken a Magyar Kultúra Napján a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban egy gálán vehetik át.
A fotókat megtekintheti itt>>