Ugrás a tartalomra

Intézkedő rendőrökre támadtak

Létrehozva
Õrizetbe vette az ügyészség azt a három embert, akik intézkedő rendőrökre támadtak rá az éjjel Tiszakürtön.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság ügyeletére szerdán késő este érkezett bejelentés, miszerint egy ismeretlen személygépkocsi Tiszakürt-Bogarason nekihajtott egy ház kerítésének, majd elhajtott. A bejelentésre két járőr érkezett a helyszínre, ahol megkezdték az adatgyűjtést, meghallgatták a bejelentőt, illetve megpróbáltak igazoltatni egy, a közelben közlekedő gyanús Ladát. Ekkor a jármű egyik utasa kiszállt, az intézkedő rendőr őrmesterhez lépett, majd dulakodni kezdett vele, és igyekezett kitépni a kezéből a papírokat. Ekkor a két járőr a földre kényszerítette és épp meg akarták bilincselni, mikor két társa is kiugrott a Ladából, majd hátulról nekik támadt.

A bejelentő, látva a kialakult helyzetet, riasztó fegyveréért rohant, melyből több lövést le is adott a levegőbe, ennek hatására az elkövetők egyike gyalog, a másik kettő kocsival próbált meg elmenekülni a rendőrök elől. Bár az őrmester súlyos sérülést szenvedett, társával így is az elkövetők után eredt, és fél órán belül mindhármukat elfogták. A 29, 18 és 17 éves tiszakürti férfiakat őrizetbe vették, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás az illetékes ügyészségen.