Azt, hogy egy közgyűlésen mikor tartanak zárt ülést, törvény írja elő az önkormányzatok számára. Zárt tanácskozásra akkor kerül sor, ha az önkormányzat vagyonával kapcsolatos ügyről döntenek, illetve ha a közgyűlés által kiírt pályázat nyilvános tárgyalása bizonyos üzleti érdekeket sértene. Ugyanígy akkor is ki kell zárni a nyilvánosságot, ha személyi kérdésekről van szó.
Elrendelték a fegyelmi eljárást
Közvetlenül a képviselő-testületi ülés után sajtótájékoztatón ismertették a két napirendi pont közül a második, vagyis a Javaslat fegyelmi eljárás elrendelésére a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltóparancsnoka ellen című előterjesztésben született döntést. A villamospályatender kapcsán csak délután két órakor tárják a nyilvánosság elé a győztes pályázót, ugyanis a közbeszerzési törvény alapján előbb ki kell azt hirdetni az MVK Zrt. székhelyén, és csak utána lehet sajtónyilvános. A második napirendi pont a tavaly augusztusi, Középszer utcai paneltűz folyománya. Ahogy arról többször beszámoltunk, a tűzvizsgálat eredményét a lakók megfellebbezték, és a másodfokon eljáró Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság több hibát, illetve hiányosságot állapított meg a tűzvizsgálat lefolytatásában.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere ismertette a döntést, mely szerint a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének kezdeményezésére Alföldi Attila, Miskolc városi tűzoltóparancsnok ellen fegyelmi eljárást indítanak. Az indoklás szerint ugyanis a tűzvizsgálati eljárás során a rendelet több pontját megsértette. A vizsgálatot Rétközi Ferenc ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője folytatja le, annak befejezési határideje február 20-a, és a március 4-i közgyűlés tárgyalja majd meg.
Káli Sándor arról is beszélt, hogy emberileg felfoghatatlan tragédia a három ember halála, de arról nem szólnak a híradások, hogy hány embert mentettek meg a tűzoltók nehéz körülmények között, hiszen ilyen típusú tűz korábban Miskolcon nem volt, de az országban sem sok. Újságírói kérdésként felvetődött, hogy vizsgálják-e annak a felelősségét, hogy ki rendelte el a 6/1-es lakásban a takarítást, amely a nógrádiak szerint lehetetlenné tette a tűz okának megállapítását. Leskó György alezredes, a polgári védelem miskolci kirendeltségének vezetője elmondta, a helyi védelmi bizottság jogköre ezt elrendelni. A védelmi ülésen a tűzoltóság és a rendőrség szakemberei kérdésre válaszolva azt állították, hogy befejezték a vizsgálatokat, így – tekintettel az életveszélyre, melyet a eldeformálódott födémelem okozott – takarítást kértek, de csak ott, ahol a dúcolást felállították. A statikai vizsgálatok alapján fennállt az életveszély, így azonnal be kellett avatkozni.
Az ellenzék újabb vizsgálatokat kér
Rögtön a bejelentés után a Fidesz–KDNP frakció nevében dr. Szinay Attila frakcióvezető és Sebestyén László képviselők szintén sajtótájékoztatót tartottak. Ezen a frakcióvezető elmondta, egyhangú volt a közgyűlés döntése, azzal frakciójuk is egyetértett. Ez azonban dr. Szinay Attila szerint kevés. Más megállapítást is tett ugyanis a nógrádiak határozata, amit tisztázni kell. Ilyen az a megállapítás, miszerint a helyzet kialakulásában szerepet játszott, hogy nem megfelelően ragasztották fel a szigetelő anyagot, és nem azok az anyagok kerültek beépítésre, ami a szerződésben benne volt.

Mivel Miskolcon sok a panelprogramos lakás, így az ellenzéki frakció szerint olyan vizsgálatnak is jönnie kell, amely azt vizsgálja, hogy a korábbi kivitelezéseknél megfelelő munkát végeztek-e. Véleményük szerint mindenki akkor nyugodna meg, ha szakértőkkel ezt a vizsgálatot is lefolytatnák, ezért javaslatot tesznek rá. Sebestyén László szerint ki kell derülnie, hogy ki a felelőse ennek és milyen következményei lesznek. Ugyanakkor nem csak az lényeges, hogy a korábbi panelprogramos lakásokat átvizsgálják, hanem az is, hogy szülessen egy olyan, minden szükséges szempontnak és rendelkezésnek megfelelő feltételrendszer, ami mellett a jövőben a panelprogramos felújításokat elvégzik majd.
Megvan a nyertes
Délután sajtótájékoztató keretében jelentették be a miskolci városházán a Zöld Nyíl Miskolc városi villamosvasút fejlesztése projekt „Pályafelújítás, vonalhosszabítás és kapcsolódó infrastruktúra” közbeszerzési eljárás eredményét.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere történelmi mérföldkőnek nevezte a döntést, megjegyezve: Miskolc legnagyobb és legfontosabb beruházásáról van szó, amely egyben a miskolci erő és összefogás szimbóluma is. A döntés azt jelenti, hogy európai színvonalú közösségi közlekedés valósul meg városunkban. Káli Sándor hozzátette azt is, hogy természetesen – mivel az egész várost érinti – okoz majd fennakadásokat, ehhez kérik a miskolciak türelmét.

Börzsei Tibor, az MVK Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a győztes kivitelező a Miskolci Zöld Nyíl 2009. Konzorcium lett, miután a rendkívüli közgyűlés eredményesnek nyilvánította a tendert. A nyertes konzorciumot két budapesti cég, a COLAS-ALTERRA Zrt. és a WIS Zrt., valamint az egri COLAS ÚT Zrt. és a bajai PENTAVIA Kft. alkotja, az ajánlatuk 14 milliárd 888 millió 578 ezer forint volt, amely jócskán alatta maradt a 16 milliárd 662 milliós összeghatárnak, mely a kiírásban szerepelt. A vezérigazgató hozzátette, olyan cégek szerepelnek a nyertes konzorciumban, amelyek nem csak Magyarországon, de Európában is ismert és elismert pályaépítők. Börzsei Tibor azt is kijelentette, hogy a Miskolc Holding és az MVK Zrt. szakemberei felkészültek a projekt gördülékeny lebonyolítására, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ilyen léptékű beruházásra az elmúlt évtizedekben nem volt példa Miskolcon. A következő lépés a lebonyolítási tervek véglegesítése, melyhez egyeztetni kell a többi beruházással is, mint amilyen a belvárosi IVS, hiszen a legkevesebb fennakadást szeretnék okozni és közben a közösségi közlekedést is működtetni.
Dr. Simon Gábor, a Zöld Nyíl Nagy Miskolci Villamosprojekt miniszteri mentora kijelentette: egy ilyen mérföldkő ünnepet is jelent, amelyet meg kell élni, azonban a közgyűlésben üröm vegyült az örömbe, mert nem születhetett egyhangú döntés. Az MSZP-frakció vezetője szerint az ellenzék mondvacsinált indokokkal tartózkodott a szavazásnál, ezzel folytatva korábbi politikájukat, amellyel bizonytalanságot keltenek. Emlékeztetett Pelczné dr. Gáll Ildikó korábbi, egy hetilapban tett nyilatkozatára, mely szerint az ellenzék esetleges hatalomra kerülése esetén felül fogja vizsgálni a miskolci villamosprojekt létjogosultságát. Dr. Simon Gábor szerint az MSZP-frakció felelősen viselkedett, amikor az SZDSZ-frakcióval együtt megszavazta a határozatot.
A tájékoztatón elhangzott, hogy az eredményhirdetés után tizenöt nappal kerülhet sor a szerződéskötésre, majd az aláírást követően egy hónappal megtörténhet a munkálatok megkezdéséhez szükséges munkaengedélyek kiadása. A kivitelezési munkálatok várhatóan tavasszal kezdődhetnek meg.
Ellenzéki észrevételek
Sajtótájékoztatót tartott a délután folyamán az ellenzék is a Zöld Nyíl pályaépítési tenderének eredményhirdetése kapcsán.
Juga György és dr. Zsiga Marcell képviselők szerint késésben van a projekt megvalósítása, mert csak 2009 nyarán írták ki a tendert, melyre a novemberi határidőig ugyan beérkezett a három pályázat, ám azok nem feleltek meg, így január 15-i határidővel hiánypótlásra kaptak lehetőséget, melyet meg is tettek. A nagyjából ezer oldalas hiánypótlást az öttagú bíráló bizottságnak négy nap alatt kellett átnézni, és a közgyűlés elé az előterjesztést megtenni. A jogi bizottságnak emiatt úgy kellett tárgyalni a témáról, hogy nem volt írásos előterjesztés előttük. A képviselők csak a közgyűlési ülés előtt kaphatták azt kézbe, így nem tudtak felelősségteljes döntést hozni.

Az ellenzéki képviselők szerint nem kellett volna kapkodni, mert február 12-ig lett volna lehetőség elbírálni a pályázatot. Ugyanakkor véleményük szerint az eredményhirdetés nem szabályos, mert minősíteni kellett volna minden ajánlatot.
Aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy nem biztosított a helyi vállalkozások részvétele a kivitelezési munkákban, és hogy egy külföldi vezetésű konzorciumnak lesz haszna a beruházásból. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a két évvel ezelőtti eredeti kivitelezési tervekre írták ki a közbeszerzési eljárást, amelyet most átterveznek, és ez emelni fogja a végleges kivitelezési költségeket.
Frakcióvezetői reakció
Dr. Simon Gábor, a szocialista frakció vezetője közleményben reagált a fideszes képviselők sajtótájékoztatójára.
„A Fidesz-frakció ma nem támogatta, hanem tartózkodott a Zöld Nyíl villamosprojektet elindító közgyűlési szavazásnál. Tették ezt úgy, hogy közben Juga György (Fidesz) és Garamvölgyi Attila (KDNP) is tagjai azoknak a bizottságoknak, amelyek az ügyet előkészítették és tárgyalták, majd a jelenlegi eredményeket jóváhagyták. Érthetetlen az ellenzéki politikusok tartózkodó magatartása. Érthetetlen az is, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban ködös nyilatkozataikkal folyamatosan megkérdőjelezik a Zöld Nyíl sikeres megvalósítását, bizonytalanságban tartva ezzel a miskolciakat.
Mi, miskolci szocialisták úgy látjuk, hogy a helyi ellenzék az ismert nyuszikás viccet választotta stratégiájául, mely szerint: ha van rajtunk sapka, az a baj, ha nincs, akkor pedig az. Eddig folyamatosan arról beszéltek, hogy lassan halad a projekt, most pedig épp az ellenkező a problémájuk: azt firtatják, miért gyorsultak fel az események. Azt is mondják, hogy szóbeli előterjesztés alapján kellett volna a közgyűlésen állást foglalniuk a projekt támogatása mellett, miközben Juga Gyögy és Garamvölgyi Attila már kedden megkapták az írásos előterjesztést, így ismerhették annak tartalmát.
Mi, miskolci szocialisták mindent elkövetünk azért, hogy Miskolc világszínvonalú közlekedése megvalósuljon, a programot semmi se veszélyeztethesse. Nekünk ugyanis Miskolc az első!
Felszólítjuk a miskolci ellenzéket, hogy hagyjon fel a köpönyegforgatással, a mellébeszéléssel és a riogatással. Jó miskolciként támogassák a Zöld Nyíl villamosprojektet, s felelőtlen kijelentéseikkel ne rontsanak városunk hírnevén.
A Fidesz és a KDNP választási szlogenje, hogy ITT az IDÕ! Valóban itt lenne az idő, hogy az ellenzéki politikusok végre a városukat és a városlakókat szolgálják, s ne akadályozzák Miskolc fejlődését” – áll a közleményben.