Ugrás a tartalomra

Választási etikai kódexet javasol az LMP

Létrehozva
Etikai kódex elfogadását javasolta az országgyűlési választáson induló pártoknak a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke.
Karácsony Gergely politikai szakértő, aki korábban a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatási igazgatója volt, csütörtökön közleményben tájékoztatott: azért vállalta az új párt kampányának vezetését, mert véleménye szerint ma az LMP az egyetlen olyan politikai formáció a porondon, amely hiteles választ tud adni Magyarország legnagyobb problémáira.

Karácsony Gergely közölte, első lépésként levélben fordul az országgyűlési választáson induló pártok kampányfőnökeihez, és egy etikai kódex bevezetését kezdeményezi. A javaslat tartalmazza egyebek mellett a nyílt kampányszámla bevezetését, amely segítségével "a pártok által elszabotált" kampányfinanszírozási törvény elfogadása nélkül is tiszta, átlátható és törvénysértésektől mentes kampányt lehetne folytatni - fogalmazott.

Karácsony javaslatában szerepel továbbá a választási ígéretek költségvonzatának bemutatása, valamint annak vállalása, hogy a vitákban az indulatok helyett az érvek csatázzanak.

Az LMP kampányának első szakasza február 1-jén indul, ennek célja az ajánlószelvény-gyűjtés támogatása lesz.

A párt először a 2009-es európai parlamenti (EP) választáson indult, a Humanista Párttal közös listán, s a szavaztok 2,61 százalékát szerezte meg, így nem jutott mandátumhoz. A tavaly novemberi, józsefvárosi polgármester-választáson a párt jelöltje, Kispál Gergely a szavazatok 8 százalékát kapta meg.