Ugrás a tartalomra

Változás a kötelező biztosításoknál

Létrehozva
A kötelező felelősségbiztosítás piacán tapasztalt rekordszámú novemberi váltás miatt idén is késnek majd valamennyit a biztosítók csekkjei – véli a Biztosítás.hu. Az internetes portál közleménye szerint egy törvény változásának köszönhetően azonban az autósoknak nem kell aggódniuk díjuk befizetése miatt.
Valamivel több mint egymillió autós cserélte le tavaly novemberben kötelező biztosítóját – áll a Biztosítás.hu közleményében. A biztosítók közlése szerint legkésőbb február elejére minden új ügyfelük megkapja biztosítási díjának befizetésére szolgáló csekkjét. A közlemény szerint míg azonban a korábbi években a februárban érkező csekkek késve érkezőknek számítottak volna, a nemrég életbe lépett új kötelező szabályozás miatt ezek a csekkek ezúttal időben érkeznek majd meg az autósokhoz. A korábbi évektől eltérően ugyanis 2010-től már nem január végéig, hanem március 1-jéig kell befizetniük első díjukat új biztosítójukhoz, a biztosítót váltott autósoknak – hívják fel rá a figyelmet.

Az új törvény rendelkezései miatt a közúti ellenőrzés gyakorlata is változott. Az ORFK tájékoztatása szerint a rendőrség a biztosítás megkötéséről szóló igazolást a korábbi 30 nap helyett 60 napig, azaz tavaly biztosítót váltó autósok esetében, idén március elsejéig fogadja majd el önálló igazoló dokumentumként. Újdonság, hogy a rendőrség a jövőben a közúti ellenőrzések alkalmával elsősorban a Központi Gépjármű Nyilvántartásból fogja rendszám alapján lekérni a biztosítási adatokat és a fedezet fennállására vonatkozó információkat. Amennyiben a központi adatbázis szerint az autósnak nincs érvényes biztosítása, a helyszínen továbbra is lehetősége lesz igazolnia biztosításának érvényességét.