A márványtábla 1997 óta emlékeztet a Széchenyi út 38. szám alatti ház falán arra, hogy itt lakott egy görög kereskedő házában Kölcsey Ferenc, a Himnusz írója, amikor 1830-ban Miskolcon járt.
A magyar kultúra napja, bár nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet a magyar tárgyi és szellemi értékekre. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta meg a Himnuszt, erre is emlékezve ünnepeljük 1989-től a magyar kultúra napját mi, miskolciak - ma két éve, mint a Kultúra Magyar Városa cím birtokosai. Nekünk különösen kedves az 1823-as év, hiszen ekkor nyitották meg az ország első kőszínházát Miskolcon – mondta Fedor Vilmos alpolgármester, aki egyben egy szép évindítónak tartja a mai kultúra napi rendezvényeket, hiszen Miskolc idén ünnepli fennállásának 800. évfordulóját, és nagyon sok program, rendezvény vár majd a miskolciakra ennek keretében.
Képek a koszorúzásról itt>>
Programok a Magyar Kultúra Napján
Sólyom Sándor