Ugrás a tartalomra

Szavalóverseny óvodásoknak

Létrehozva
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szavalóversenyt rendeztek a Weöres Sándor Óvodában. A megmérettetést idén kilencedik alkalommal tartották meg az intézményben, és ezúttal is több, mint húsz gyermek szavalta el kedvenc versét.  
Miután a gyerekek megkoszorúzták Weöres Sándor emléktábláját az óvoda falán, kezdetét vette a szavalóverseny. A gyerekek főként az intézmény névadójától, de Nemes Nagy Ágnestől és Fecske Csabától is adtak elő verseket. A költő szerint a kicsik nem csak a betanult szöveget mondták el, hanem saját magukat és érzéseiket is bele tudták vinni a szavalatba.
szavaloverseny2.jpg
„Õk még önmagukat adják, úgy mondják a verset, mintha ők maguk találták volna ki, kevésbé van bennük a szerepjátszás, őszintébbek. Nagyon aranyosak a tiszta szemükkel, arcukkal, csillogó szemükkel, ahogy odaállnak a mikrofonhoz”- mondta Fecske Csaba.
A költő hozzátette, a kicsik ilyen korban még nagyon kedvelik a verseket, és reméli, ez a szeretet megmarad majd a későbbiekben is.

Az idei szavalóversenyre összesen 21-en neveztek.

Gulyás Edit, a Szinva-Népkerti Napköziotthonos Óvoda és Tagóvodái vezetője szerint a rendezvény célja valójában a gyerekek kedvében járni, hisz maguk a gyerekek nevezhettek és gyakorolták sokáig a verseket.

A résztvevők közül a versenyt követően senki nem tért haza üres kézzel, a gyermekek társasjátékokat, kártyákat és könyveket kaptak ajándékba.  

Miskolc Televízió