Menüsor: Ahogy minden nagyobb vendégfogadásnak, úgy az esküvői vendéglátásnak is az asztalra kerülő ételek és italok képezik az alapját. A számtalan szóba jöhető lehetőség közül pedig mindenki az egyéni elképzelései, szükségletei és pénztárcája függvényében válogathat. Az étterem vagy partyszervíz a házasulandók felvázolt elképzelései alapján általában komplett menüajánlatokkal áll elő, melyeket azonban nem muszáj azonnal a kiajánlott formában elfogadni. Az első javaslatok módosíthatók illetve kiegészíthetők, hogy végül megszülessen a tökéletes, minden igényt kielégítő, végleges menüsor.
Esküvői menü esetében a három fogás minimumnak (előétel, főétel, desszert), az öt fogás átlagosnak tekinthető, hét fogásnál többet pedig, legyen bármilyen kifinomult is a menüsor, nem igazán szoktak tálalni. Fontos, hogy a végleges döntésre legalább néhány héttel az esküvő előtt sor kerüljön, illetve hogy a későbbi meglepetések elkerülése érdekében a menüajánlat mellett a részletes költségajánlatot is kapjanak a megrendelők. Még valami: a puding próbája az evés! Úgyhogy mindenképpen érdemes még időben látogatást tenni a választott helyszínen, megkóstolni a leendő esküvői szakács főztjét, saját szemmel is látni a pincérek hozzáértését, a munkához és a vendégekhez való hozzáállásukat.
Nagy kérdés az utóbbi időben: Ültetett vendégfogadás vagy büfé?
A napszak, a vendégek száma, az esemény helyszíne és stílusa befolyásolják a választást a vendégfogadás formái között. A hagyományos ültetett vendéglátás előnye, hogy a fogások tálalásáról és leszedéséről, a vendégek kényelméről és egyéb igényeiről személyzet gondoskodik. Hátránya lehet az ülésrend, aminek megtervezése esetenként komoly fejtörést okozhat az ifjú párnak. A büfé vendéglátás esetében előny, hogy minden vendég ízlése szerint és tetszőleges mennyiségben válogathat a kínált ételek között. Hátrányai, hogy ha kevés asztalon kerül tálalásra a menü, hosszú sorok alakulhatnak ki, illetve hogy a büfé fogadáshoz nem szokott vendégek számára könnyen gazdátlannak és szervezetlennek tűnhet a vendéglátás ezen formája. Mivel valószínűleg a vendégek nagy része a hagyományos ültetett vendégfogadásokhoz szokott, az utóbbi időben kombinálva alkalmazzák a vendégfogadás fent említett két formáját. Ebben az esetben az előétel, a levest a személyzet szervírozza az asztaloknál, majd a meleg büfé asztalaihoz invitált vendégek a kínált fogásokból maguk állíthatják össze a folytatást. A büféasztalon tálalt főételeket desszertbüfé, tea és kávé követhetik.
Esküvői torta: Az esküvői vendégfogadás elengedhetetlen kelléke az esküvői torta és annak ünnepélyes felvágása. A szokás eredetéről többféle magyarázat is fellelhető, melyek egyike azt mondja, hogy hajdanán a vendégek tortát hoztak magukkal az esküvői vendégfogadásra, amiket egymás tetejére helyeztek és az ifjú párnak úgy kellett megcsókolnia egymás a billegő torony felett, hogy az még véletlenül se boruljon el.
Manapság az esküvői torta terén senkinek nem kell visszafognia a fantáziáját, hiszen minden méret, forma és ötlet megvalósítható, ha rendelkezésre állnak hozzá a szükséges anyagiak és egy tehetséges, kreatív cukrász mester, aki valóra váltja a megálmodott elképzeléseket. A torta megrendelésekor nézzük át a cukrászda fényképes torta katalógusát, vegyük figyelembe, hogy melyik típusú torta hány szeletesben rendelhető és részletesen tájékozódjunk az egyéb költségekről is (pl. kiszállítás, tortaállvány kölcsönzése, stb.)
Italok: A megérkezéskor kínált aperitif étvágygerjesztő és hangulatkeltő hatású. Ha töményebb italokkal kívánjuk megvendégelni a frissen érkező urakat, a nekik kínált pálinka és digestíve italok vagy éppen whisky mellett gondoljunk az általában könnyebb italokat kedvelő hölgyekre és az alkoholt egyáltalán nem fogyasztó vendégekre és a gyerekekre is. Ha a megfelelő gasztronómiai harmóniára törekszünk, hagyjuk hogy az étterem vagy partyszervíz ajánljon bort a fogásokhoz, hogy a nemes bor mellett az ételek még jobban kiadják ízüket.
Menü- és ültetőkártyák: Ha vendégeink helyét kis ültetőkártyák jelölik, tehetünk az asztalokra egy-egy menükártyát is. Ez különösen olyankor ajánlott, ha háromnál több fogás kerül felszolgálásra és ha a különböző fogásokhoz különböző borok fogyasztását ajánljuk. A kártyák képezzék szerves részét az esküvői dekorációnak.
Szépen terített asztal: Az esküvőre megterített asztalra természetesen mindenből a legszebb kerüljön, a terítőtől kezdve a textil szalvétákon keresztül egészen az evőeszközökön és poharakon át. Kiegészítő dekorációs elemek lehetnek a virágok, a gyertyák és mécsesek, a futók azaz keskeny díszterítő csíkok, a párna- és székhuzatok. A legfontosabb, hogy a dekoráció minden részlete színben és stílusban is harmonizáljon egymással, valamint hogy dekorációs elemek semmilyen formában ne jelentsenek akadályt az étkezés során. Ha ugyanis túl magasak csokrok, útban vannak a gyertyák, a futó szélén megbillennek a poharak, akkor gyorsan elkezdődik az asztalon található tárgyak tologatása és átrendezése, ilyenkor pedig a dekoráció ünnepi harmóniája gyorsan a múlté lehet. Remélem sikerült hasznos információkkal ellátnom a házasulandókat és kívánok én is nagyon sok boldogságot!

Molnár László
Éttermi mester
Hotel Silver**** vendéglátó igazgató