Magyarországon évente 2500-an lesznek öngyilkosok, Miskolcon körülbelül 45-en, de tízszer több az öngyilkossági kísérletet végrehajtók száma. Ha tovább vizsgáljuk a statisztikai adatokat, kiderül, hogy hazánkban az észak-magyarországi régióban él a legtöbb depressziós ember, és az öngyilkosok száma is itt a legmagasabb.
Egy akcióprogram indult a depresszió és az öngyilkosság okainak, hátterének vizsgálatára, melynek nyitó konferenciáa a miskolci. A Németországban kidolgozott programot a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének szakemberi irányítják. Dr. Kopp Mária egyetemi tanár, a program vezetője elmondta: céljuk az, hogy a 18 hónap alatt legalább a felére szorítsák le Miskolcon az öngyilkosságok számát, minél hamarabb felismerjék a depressziós tünetektől szenvedőket, és számukra minél hamarabb segítő kezet nyújtsanak, ami tulajdonképpen egy védőhálót jelent majd, melyet a helyi, segítő szakemberek képzésével és együttműködésével teremtenek meg. A program már kipróbált. Németországi városok után 2005-2006-ban Szolnokon is jól működött, ott valóban sikerült az öngyilkosságok számát a felére csökkenteni.
Fotók ITT: